Kisebb szakkereskedésekkel a barkács piacon

Az osztrák szakkereskedés a Let’s do it nevű franchise üzleti koncepciójának átadásával a beszerzés és készletgazdálkodás mellett a reklám, az internetes jelenlét vagy az informatika területén is segíti a partnereit. A csoportnak vannak olyan tagvállalatai is, amelyek csak a társulás beszerzési előnyeit használják ki, de nem az egész üzleti koncepciót veszik át.
Hétfő
2015.03.02.
Jó évet zárt tavaly Magyarországon a 3e Handels und Dienstleistungen, ami hozzájárult a csoportszintű forgalom 17 százalékos bővüléséhez.
 

Igen elégedett magyarországi partnereinek tavalyi forgalmával az osztrák iparcikk-beszerzési társulás, az 1989-ben alakult 3e Handels und Dienstleistungs AG – írja a Világgazdaság. A 2013-as tíz százalék után az elmúlt évben 17 százalékkal bővült a forgalom – mondta Günther Pacher vezérigazgató, azonban a magyarországi forgalom mértékét nem ismertette. Arra azonban kitért, hogy a 3e kiskereskedő partnerei előnyt kovácsoltak a nagy barkácsláncok nehézségeiből, és ennek alapján idén is két számjegyű bővülést vár.

A forgalomnövekedésre talán rá is szorul a csoport, hiszen a külföldi 3e-partnereknek köszönheti, hogy csoportszinten 1,3 százalékkal 530 millió euróra bővült a bevétel. Az osztrák anyavállalat 398 millió eurós forgalma ugyanis a negyedik negyedévi zuhanás miatt éves szinten 1 százalékkal lett kevesebb, mint a tavaly előtti. Bár a szerbiai üzletmenet nem volt jó, Magyarország mellett a 3e AG számára Montenegróban, Bosznia Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában is remekül alakult az elmúlt év, így ezek az országok együttesen 132 millió eurós bevételt hoztak, ami 9,1 százalékkal haladja meg a bázist.

Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy a tíz éve a magyar piacra lépett 3e itteni kiskereskedő partnereinek száma jelentősen mérséklődött. Amíg 2005-ben 35 tagvállalat 50 vidéki iparcikkszaküzletét látta el áruval a cég, addig az elmúlt évet csak négy vállalkozás csatlakozása révén zárhatták 28 partnercéggel, amelyek 32 boltot üzemeltetnek. És amíg már tíz éve is tíz bolt várta a látogatókat a közös „Let’s do it” márkanév alatt, addig ma 11-ről beszélhetünk.

A társuláshoz csatlakozó vállalkozások alaptevékenységként a szerszám-, gép- és gépalkatrész-kereskedelmet folytatják, és az üzlet nagyságától függően kínálatukat kiegészítik zár-vasalat, munkaruházati és kertészeti profillal.


népszerű a fórumban