2015.01.29.

A franchise, ami meghódítja a világot

A menekülős játékokra szakosodott Roomescape franchise 2013-ban nyitotta meg első franchise helyszínét Újvidéken, egy évre rá pedig – meghódítja a világot.

Amikor Boban Melkus 2013-ban először kipróbálta a szobából menekülős, kijutós (“Room Escape”) játékot Budapesten, azon az estén nem tudott aludni az izgalomtól. Ez a játék, amiben kis (2-5 fős) csapatoknak kell megoldaniuk különböző feladatokat, rejtvényeket (kiszabadulni a börtönből, bankot rabolni, megmenekülni egy nukleáris katasztrófától, stb.) annyira lázba hozta, hogy – az ő szavaival élve – annyi adrenalin szabadult fel benne, mint szörfözés vagy búvárkodás során. “Addig nem nyugodtam, amíg meg nem alapítottuk saját vállalkozásunkat” – kezdi történetét Melkus úr.

Roomescape @Újvidék Fotó Roomescape, Újvidék

A Roomescape franchise menekülős szobákkal jelen van Belgrádban, Bécsben, (az ausztriai) Elmau városában, valamint Los Angelesben is. Mester franchise szerződést kötöttek Franciaország, Anglia és Olaszország területére, valamint egyéni franchise partnerek állnak csatlakozás alatt Splitben, San Franciscóban, Chicagóban és Madridban is.

Ugyanebben az évben Melkus feleségével és magyarországi partnereivel, megalapította a Roomescape Kft-t. Nem véletlen, hogy minden Budapesten kezdődött, hiszen az első európai “Escape Room” a magyar fővárosban nyitotta meg kapuit még 2011-ben, és Budapest mára már a játék “Mekkájává” vált – majd' minden sarokra jut egy helyszín.

Melkus és vállalkozó társai először Bécsben kezdték meg a helyi partner felkészítését, és egy helyszín kialakítását abban az idős épületben, amelyben a híres zeneszerző Beethoven meghalt. Azonban a kezdeti infrastrukturális problémák miatt végül az első franchise helyszín Újvidéken nyitott meg 2013 végén. Röviddel ezután nyitottak menekülős szobákat Bécsben és Stockholmban. Látván a nemzetközi érdeklődést és lelkesedést a szórakoztató program iránt – különösen a fejlett országokban – hamar a franchise rendszer kidolgozása mellett döntöttek.

Ma franchise partnerek működnek Belgrádban, Bécsben, (az ausztriai) Elmau városában, Zágrábban és Los Angelesben, miközben számtalan további helyszínen folynak az előkészületek. Mester franchise szerződéseket kötöttek Franciaország, Anglia és Olaszország területére, és hamarosan megnyílnak az első helyszínek Párizsban, Londonban és Firenzében. Egy helyszín kialakítását és irányítását tartalmazó egyéni franchise jogokat már kiadtak Split-ben, San Franciscóban, Chicagóban és Madridban. Ezek a központok már a nyitás/előkészületek realizálásának fázisában van. “Kizárólag franchise rendszerben szeretnénk bővülni. Ahol egyéni (single-unit) franchise szerződéseket kötünk, ott az a szabály, hogy a helyi franchise partner mindig elsőbbséget élvez a további üzletnyitásoknál, ahogy történt például Horvátországban is – ez biztosítja  nekik az “elsőbbségi jogot”. Mielőtt megkötöttük volna a franchise szerződést split-i partnerünkkel, megkérdeztük a zágrábi partnereket, hogy nem szeretnének-e ők nyitni Splitben. A célunk egy fair hozzáállás kialakítása, valamint átvevőink biztosítása afelől, hogy egymásnak nem jelentenek konkurenciát” – magyarázta el Boban Melkus.

Roomescape @Újvidék

Szerinte a legtöbb single-unit franchise átvevő olyan, mint ő: kipróbálták a játékot (velük vagy egy másik cég helyszínén) és legtöbbjüket legalább annyira felvillanyozta ez a program, mint őt. “A Los Angeles-i franchise partnerünk például programozóként dolgozott a Yahoo vállalatnál, és családjával utazgatott Európában. A játékot Újvidéken próbálták ki feleségével, két tinédzser fiával és nyolcéves kislányával. Annyira jól érezték magukat, hogy kipróbálták a bécsi és stockholmi helyszíneket is, majd úgy döntöttek, hogy megvásárolják a franchise jogokat” – avatott be az első amerikai franchise átvevő történetébe Melkus.

Általában azt szokta mondani, hogy egy szabadulós játék-központ legalább két szobával kell, hogy rendelkezzen, de az üzleti tervektől függően akár több is lehet. Mégis a két szobás központ a leggyakoribb, ehhez egy 90 négyzetméteres helyszínre van szükség. A franchise belépési díj megfizetésével a franchise partner komplex támogatási rendszert kap a szobák tervezésétől kezdve a tanácsadáson, a szobák teljes bútorozásán és berendezésén át a helyi web-oldal, foglalási rendszer, marketing anyagok, reklámkampány, stb. biztosításáig. A helyszínnel kapcsolatban elvárás, hogy belvárosban vagy forgalmas turisztikai csomópontok közelében helyezkedjen el. “A látogatók nagyjából harmada turista, ezért alapvető, hogy a helyszínek könnyen megközelíthetőek legyenek” – tudtuk meg a Roomescape vezetőjétől.

A szobából menekülős játékok elsősorban 16 éven felülieknek szólnak, de a fiatalabbak is részt vehetnek egy idősebb felügyelete mellett, és tökéletes program egy család számára. A közép-kelet-európai régióban a játékosok általában a 25-45 éves korosztályból kerülnek ki, bár erre nagy hatással vannak a csapatépítő programok, melyek jelentős részét küldik a látogatóknak. “Nagy különbségek vannak az egyes országok között. Például, míg Stockholmban az első hónapban 30, a másodikban 60, a harmadikban pedig már 200 játékot játszottak szobáinkban, addig Újvidéken egy év működés után átlagosan havi 50-80-at. Újvidéken egy órás a játék és 30 euróba kerül, míg Stockholmban 110 euró.

A jelenlegi eredmények miatt Boban Melkus egészen magabiztos, hogy vállalkozásuk azzá válik a szabadulós játékok piacán, mint a McDonald’s a gyorséttermi szegmensben. Jelenleg 15 különböző országban tartják a kapcsolatot franchise érdeklődőkkel, és olyan országokból is vannak megkeresések, mint India, Dubai vagy Marokkó. “A szabadulós játék a következő forradalmi lépés a film fejlődésében. Először néma filmeket néztünk, majd fekete-fehér filmeket hanggal, majd színes filmeket, ez a játék pedig már azt jelenti, hogy részt is veszünk a filmben” – vélekedett Melkus úr.

 

Forrás: Franchising.rs

A franchise, ami meghódítja a világot

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank