A Baumax Magyarország Zrt. a 2014-es évet 23,1 milliárd forint árbevétel mellett 3,2 milliárd forint veszteséggel zárta, míg 2013-ban 22,8 milliárd forint árbevétel mellett lett szintén 3,2 milliárd forint a veszteség.
Csütörtök
2015.01.22.
A barkács áruházlánc 2015 második negyedévében kivonul Magyarországról, áprilisig mind a 14 áruházat bezárják.
 

Mind a 14 magyarországi Baumax áruházat áprilisig sorban bezárják, a munkavállalók megfelelő támogatást kapnak, amelynek kidolgozása folyamatban van. A telephelyek ingatlanjait az XXXLutz Bútorlánc veszi át és hasznosítja a továbbiakban – olvasható az áruházlánc MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében. 

A közlemény szerint a vállalat teljes figyelmével az ausztriai, a cseh és a szlovák piacra kíván koncentrálni, és ezeket az országokat akarja új értékesítési koncepcióra átállítani. Michael Hürter, a Baumax igazgatótanácsának elnöke elmondta: „mindig is azt vallottuk, hogy maradni akarunk Magyarországon. A nehéz gazdasági körülmények miatt azonban minden erőnket a másik három országra kell összpontosítanunk és Magyarországtól el kell búcsúznunk."

A Baumax 2014 októberében bemutatott egy új értékesítési koncepciót, amelyre 2015 őszén állnak át az osztrák, cseh és szlovák áruházak. Annak érdekében, hogy a vállalat ezt a célt mielőbb és a folyamatban lévő re-strukturálással párhuzamosan meg tudja valósítani, minden erőforrását összpontosítania kell. A Baumax AG kommunikációs munkatársa az MTI érdeklődésére közölte: a Baumax Magyarország Zrt. 788 alkalmazottat foglalkoztat. A cég gazdasági adatairól és a munkavállalókat érintő további lépésekről nem közölt konkrétumokat.

A Baumax Magyarország Zrt. a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a 2014-es évet 23,1 milliárd forint árbevétel mellett 3,2 milliárd forint veszteséggel zárta, míg 2013-ban 22,8 milliárd forint volt a bevétele, szintén 3,2 milliárd forint veszteség mellett.

Az osztrák XXXLutz Európa egyik vezető bútor-és lakberendezési áruházlánca. A 70 éves múltra vissztekintő márka több mint 200 áruházzal jelen van Ausztriában, Németországban, Svédországban, Csehországban, Horvátországban és Szlovéniában. 

 


népszerű a fórumban