A SPAR élelmiszerláncnak jelenleg mintegy 400 üzlete van Magyarországon, ebből 24 működik franchise rendszerben. A bolthálózat tavaly 453 milliárd forint forgalmat ért el, ezzel a negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon, üzleteit naponta közel 600 ezer vásárló keresi fel.
Csütörtök
2014.12.18.
A SPAR és az Auchan is franchise programját helyezi előtérbe a változó piaci környezetben. Mindkét élelmiszerlánc hosszú távra tervez Magyarországon.
 

A SPAR azt tervezi, hogy 2015-ben a jelenlegi többszörösére növeli franchise rendszerben működő üzleteinek számát – jelentették be a kiskereskedelmi hálózat magyarországi vezetői szerdán. A héten egy másik nagy élelmiszerlánc, az Auchan is megerősítette, hogy továbbra is folytatják bolthálózatuk fejlesztését, amiben nagyobb szerephez jut a franchise. A franchise program keretében új boltokat nyitnának franchise partnerek bevonásával, átadják meglévő áruházaik egy részét franchise átvevőknek, valamint független bolttulajdonosok is csatlakozhatnak a franchise hálózathoz.

Szeretnénk, ha 2015-ben a SPAR üzletek közül több tíz franchise rendszerben működne tovább, és további 30 olyan boltot szeretnénk bevonni a hálózatba, amelyek jelenleg nem a SPAR-hoz tartoznak” – mondta el Heiszler Gabriella cégvezető. Hozzátette, a SPAR kénytelen a megváltozott szabályozáshoz igazodni: 2015-ben nagyjából a 30-szorosára – 325 millió forintról 9 milliárd forintra – nő a kiskereskedelmi hálózat által fizetendő élelmiszerlánc-felügyeleti díj, és a SPAR emiatt drasztikusan csökkenti a jövő évre tervezett magyarországi beruházásait.

Erwin Schmuck a SPAR ügyvezető igazgatója elmondta: Magyarországon nagyon heterogén a vásárlóerő, és ezt a sokféle igényt egy franchise partnerként működő családi vállalkozás sokkal jobban ki tudja elégíteni. Kiemelte, a SPAR – amely nem multinacionális nagyvállalat, hiszen osztrák családi tulajdonban van – kész elfogadni a szabályokat, „ha azok minden piaci szereplőre egyformán vonatkoznak”. Az alkalmazottak 70-80 százaléka szívesen dolgozna vasárnap – jegyezte meg.

Eközben az Auchan szintén megerősítette, hogy hosszú távra terveznek Magyarországon, és a francia élelmiszerlánc számára is a franchise program kerül előtérbe. Dominique Ducoux magyarországi igazgató egy, az Indexnek adott interjúban a közeljövőt illetően elmondta, hogy „egyfelől szeretnénk folytatni az áruháznyitásokat a közepes méretű áruházakkal, egy franchise-rendszer elindításával 300 négyzetméter alatti áruházakban megjelenni, végül pedig elindítanánk az e-kereskedelmi tevékenységünket”.

Korábbi tájékoztatásuk szerint tavaly 8% növekedéssel bruttó 324 milliárd forint árbevételt ért el az Auchan Magyarország Kft., az idén 3 százalékos növekedéssel kalkulálnak.

Az Auchan Magyarország igazgatója szintén kiemelte, hogy az Auchan nem egy tőzsdei cég, hanem egy családi vállalkozás, és hosszú távon gondolkodnak: az Auchan 2020-ig írta meg a stratégiáját a magyar piacnak. A hálózat fejlődésében most nagyobb szerephez jut a franchise, amelynek keretében az új boltok nyitása mellett már meglévő áruházakat szerveznének ki franchise partnereknek (pl. az Auchan-alkalmazottaknak és üzletvezetőknek), valamint független bolttulajdonosok csatlakozhatnak majd meglévő üzletükkel a hálózathoz a franchise jog megvásárlásával.

Dominique Ducoux kiemelte, hogy a franchise modell kizárólag a kisebb és közepes méretű boltokhoz kötődik, a hipermarketek – ahogy világszerte nagy többségében – saját tulajdonban és üzemeltetésben maradnak.