A franchise szövetség is képviselte hazánkat Kazahsztánban

A kétnapos látogatáson Kazahsztánban tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök Nurszultan Nazarbajev kazahsztáni elnökkel beszélget Asztanában.
MTI Fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna
Kedd
2012.05.08.
Orbán Viktor miniszterelnököt 70 fős üzleti delegáció kísérte el hivatalos kazahsztáni látogatására.
 

A népes magyar kormányzati-üzleti delegáció két napot töltött a kazah fővárosban, Asztanában. Az első napon ülést tartott a magyar-kazah kormányközi gazdasági együttműködési bizottság, második nap pedig üzleti fórumot tartottak, ahol Orbán Viktor az ország államfőjével és kormányfőjével is megbeszélést folytatott. Az üzleti delegációban részt vett a Magyar Franchise Szövetség főtitkára, dr. Mandel Katalin, és Kiss László elnökségi tag, a DIEGO Kft. franchise igazgatója. Részvételük jól mutatja, hogy a franchise lényeges fogaskereke a magyar gazdaságnak.

"A mostani látogatás a keleti nyitás politikájának újabb jelentős sikere, mert egy feltörekvő, a következő évtized egyik vezető gazdasági erejével sikerült stratégiai mélységű együttműködést kialakítani"- értékelte a kazah vizitet az MTI-nek Orbán Viktor az Asztanából hazafelé tartó repülőn.
Kazahsztáni útjának utolsó programjáról, a Nurszultan Nazarbajev elnökkel folytatott - eredetileg félórásra tervezett, ám végül több mint egyórás - megbeszéléséről szóvivője, Szijjártó Péter tájékoztatta az MTI-t, közölve, hogy a vezetők megegyeztek a két ország közötti hosszú távú stratégiai együttműködésről.
Megállapították, hogy a két állam szoros baráti viszonyban áll egymással, és egyetértettek:"itt az ideje annak, hogy a stratégiai szövetséget a gazdasági együttműködés konkrétumaira fordítsák le". Különösen az energiaszektor, az építőipar, a mezőgazdaság és az egészségügy területén kínálkozik lehetőség a széles körű együttműködésre - ismertette Szijjártó Péter.

Az 1991-ben függetlenné vált, kőolajban, földgázban gazdag ország és Magyarország között eddig nem voltak túl gyakoriak a felsőszintű látogatások. Hivatalos látogatáson kazah kormányfő utoljára 1996 októberében járt Magyarországon, Akkor Akedzsan Kadzsegeldin-t Göncz Árpád köztársasági elnök és Horn Gyula miniszterelnök fogadta.

Forrás: MTI; Napi Gazdaság


Papp Csaba
újságíró

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.