"Úgy gondolom, hogy a franchise partnerek sikere 40 százalékban a barátságos, alázatos és kedves gondolkodásmódnak köszönhető, ami abból ered, hogy szolgáltatnak valamit a vendégnek. A maradék 60% pedig a Coffeeshop Company sztenderdek alkalmazása, mind a menedzsment, mind pedig az alkalmazottak szintjén – nagyon fontos, hogy franchise partnerként elfogadjuk és használjuk a rendszerben lévő tapasztalatokat, mert ezek értékesek."
- Szabó Gyula
Hétfő
2014.11.03.
Fejlődés és sok meggyőzött vendég – minőségi szolgáltatásokra mindig van igény. Szabó Gyulával, a Coffeeshop Company hazai vezetőjével beszélgettünk.
 

Hogyan látja a gasztronómia és vendéglátás szektor teljesítményét a magyar gazdaság átlagához képest? Érdemes invesztálni az ágazatba?

Ugyan a kávéházak csak egy kis szeletét, speciális szegmensét jelentik a gasztronómiának, de úgy gondolom, általánosságban igaz az, hogy ha valaki jó minőséget kínál, megfelelő szolgáltatásokkal (udvarias, készséges, szimpatikus, illedelmes, stb.), annak előbb-utóbb biztosan megjön a sikere. Ugyan már véget ért a gazdasági válság (vagy legalábbis már lábalunk ki belőle), de ami biztos, hogy a fogyasztói szokások átalakultak, a fogyasztók megnézik mire és hol költenek. Mi folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a jó vendéglátást és a minőségi szolgáltatásokat az emberek továbbra is inkább ”bevállalják”, csak maximum kevesebbszer. Legalábbis az a forgalomnövekedés, fejlődés és sok-sok meggyőzött fogyasztó, ami a Coffeeshop Company egységeit jellemzi, szerintünk ezt bizonyítja. Persze az árharcosság is komoly történet, mégis ez a sztereotípia egyre inkább lazulni látszik, egyre több igényes fogyasztó van Magyarországon, és egyre többen hajlandóak fizetni a minőség oltárán.

Hogyan értékeli a Coffeeshop Company elmúlt hét éves működését Magyarországon?
A Tizia csoport 2007-ben nyitotta meg az első Coffeeshop Company kávézót Magyarországon. Az első két év – nagyjából 2009 közepéig bezárólag – a saját fejlesztések időszaka volt, kizárólag saját tulajdonú és üzemeltetésű kávéházakat nyitottunk. Ez a kezdeti időszak remek lehetőség volt a tapasztalatszerzése a befektetések, lokáció-tárgyalás, működés és üzemeltetés terén. Ez a két év a sikeres piacépítés korszaka volt, aminek során megfelelő számú kávéházat fejlesztettünk ahhoz, hogy a Coffeeshop Company osztrák tulajdonosai érdemesnek találjanak minket egy franchise rendszer elindítására Magyarországon. A franchise bevonásával egy stratégiaváltás vette kezdetét, megkezdődött a meglévő kávézók kiszervezése, valamint újak kialakítása franchise partnerek bevonásával. Az elmúlt öt évben egy komoly struktúrával rendelkező hálózatot építettünk fel, egy olyan piacon, ahol mára mi rendelkezünk a legszélesebb disztribúcióval és franchise tapasztalattal. Természetesen voltak kisebb kudarcok, de 2009 óta folyamatosan fejlődünk.
Jelenleg ennek a fejlesztési folyamatnak közeledünk a végéhez Magyarországon, megkezdtük az utolsó kávéházi franchise licencek értékesítését. A jövőben így még nagyobb figyelem jut majd az üzletek forgalmi potenciáljának növelésére, marketingre és fejlesztésekre – a vendéglátó szemlélet fog jobban előtérbe kerülni.

Jelenleg tehát a végéhez közeledik a Coffeeshop Company magyarországi expanziója. Mely területeken keresnek még franchise partnereket, és milyen követelményeket támasztanak a lokációval szemben?
Nyíregyháza, Miskolc, Kecskemét, Székesfehérvár, Békéscsaba, Veszprémben, Sárvár és a Balaton környéke mind-mind működőképesek lehetnek. Eredetileg a fejlesztési terv arról szól, hogy egy minimum 20 ezer lakosú településen alakítható ki Coffeeshop Company. Ugyanakkor – a hálózatfejlesztés jelenlegi fázisában – már minden esetben rugalmas és teljesen egyénre szabott megállapodásokat kötünk, abszolút nem zárkózunk el a kistelepülésekről jelentkező, vállalkozó kedvű partnerektől sem. A fejlesztéseknek köszönhetően már a szezonalitást is nagyon jól ki tudjuk használni, a lokációval szembeni legfontosabb követelmény, hogy turisztikai szempontból fontos városban vagy határ menti településen legyen.

Milyen az ideális franchise átvevő profilja? Milyen tulajdonságokkal, készségekkel kell rendelkezniük a partnereknek?
A franchise partnereknél annyiban előnyt jelent, ha rendelkeznek üzlethelyiséggel (akár már működő kávézóval), hogy azt gyorsan át tudjuk alakítani a hálózati sztenderdeknek megfelelően. Ha a jelentkező nem rendelkezik még üzlethelyiséggel, a Coffeeshop Company kapcsolatrendszerén keresztül ajánl és segít a legmegfelelőbb felkutatásában, kiválasztásában.
Ami a személyes készségeket és tulajdonságokat jelenti, azt tudom mondani, hogy sok sztereotípiát megfogalmaztak már ezzel kapcsolatban, de érdemes ezeket megfogadni. Fontos, hogy a franchise partner hosszú távra tervezzen és erős vállalkozói kedvvel, szemlélettel rendelkezzen. Nem feltétel a vendéglátói tapasztalat, de azt kérjük, hogy mint vendég jártas legyen a vendéglátásban – ennek feltérképezéséhez mindig vannak kérdéseink, hogy kiderítsük, ők milyen igényeket fogalmaznak meg vendégként (az étterem/kávézó/hotel/stb. atmoszférája, miliője, kiszolgálás, ár, étel, helyszín, stb.) Mindenképp előny, ha a jövőbeli partnernek vannak elvárásai egy vendéglátó ipari egységgel és saját magával szemben is.
Úgy gondolom, hogy a franchise partnerek sikere 40 százalékban a barátságos, alázatos és kedves gondolkodásmódnak köszönhető, ami abból ered, hogy szolgáltatnak valamit a vendégnek. A maradék 60% pedig a Coffeeshop Company sztenderdek alkalmazása, mind a menedzsment, mind pedig az alkalmazottak szintjén – nagyon fontos, hogy franchise partnerként elfogadjuk és használjuk a rendszerben lévő tapasztalatokat, mert ezek értékesek.
Ha ezek megvannak valakiben, akkor könnyen sikeres tagja lehet rendszerünknek. Ha ezek hiányoznak, akkor nem biztos, hogy a vendéglátás a legmegfelelőbb ágazat számára.

 

 

Átlagosan mennyi időt vesz igénybe egy Coffeeshop Company kávézó kialakítása és elindítása, az elhatározás megszületésétől a megnyitóig? 
Az a tapasztalat, hogy az információcsere, találkozók és az összes részlet személyes átbeszélésének folyamata a kapcsolatfelvételtől a megállapodásig nagyjából 3-6 hónapot ölel fel. Mindenre kiterjedő, sokrétű információval igyekszünk ellátni jövőbeli partnereinket, ezért sokkörös megbeszélésekre van szükség. Ezt követően veszi kezdetét a lokáció felkutatása, a tréning és a kialakítás. Ha megvan a helyszín, akkor az épület készültségi fokától függően 60-90 nap alatt üzemképessé alakítható.

Mekkora forgalmat tudnak elérni átlagosan a franchise üzletek?
A Coffeeshop Company különböző kialakítású kávézókkal és mobil egységekkel országszerte jelen van a kisvárosoktól kezdve a fővárosig, ezért ez nagyon különböző, a forgalom egységenként más és más. Általánosságban, egy kávézó napi százezer forintos árbevételtől fenntartható és jövedelmező lehet, de annyi mindennek kell összeállnia, hogy nehéz átlagot mondani.
Egy olyan kávézó, ami a Coffeeshop Company márkanév alatt nyílik meg, mindenképp alkalmas kell, hogy legyen egy 10-15 ezer eurós havi forgalom kitermelésére, és ehhez állítjuk be a pénzügyi tervet is. Ha nem gondoljuk, hogy ez reális, akkor nem javasoljuk a megnyitást.

Milyen tanácsot fogalmazna meg egy éppen franchise partnerré válás előtt álló vállalkozónak? És milyen tanácsot annak, aki kifejezetten a Coffeeshop Companyban gondolkozik?
Bármilyen franchise megvásárlása előtt is álljon az ember, igaz az, hogy a franchise egy remek mankót jelent egy vállalkozás működtetéséhez. Azonban ezt se le, se felértékelni nem szabad, ezért minden partnernek, érdeklődőnek megfelelő mennyiségű és tartalmú információt kell begyűjtenie a franchise rendszerről.
Személy szerint minden franchise átvevőnek azt tanácsolom, hogy, ha kiválasztott egy franchise márkát és eltökélt a csatlakozás mellett, fogadja el a hálózat alapköveit és támaszkodjon a többéves tapasztalatra épülő üzleti modellre, ne megváltoztatni próbálja azt.
Ha pedig valaki a kötöttségek mellett el tudja fogadni, hogy a személyes közreműködés és a türelem kifizetődő, és egyben egy hatékony marketingeszköz is, akkor döntsön a Coffeeshop Company mellett.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.