2014.09.29.

Továbbra is jól szerepel a Fornetti birodalom

2011 és 2012 után, ismét kétszámjegyű árbevétel növekedést ért el a magyar látványpékség hálózat.

A Fornetti nettó árbevétele 15,1 milliárd forintot tett ki a 2013-mas esztendőben, ami 19,8 százalékos növekedés a 2012-es 12,6 milliárd forinthoz képest. A vg.hu információ szerint az árbevétel 2010-ben 9,2 milliárd forint, 2011-ben pedig 10,7 milliárd forint volt. A Fornetti piaci helyzetértékelése szerint 2013-ra beérett a 2012-es stratégiai lépés, miszerint a jellemzően a finom pékáruiról ismert Fornetti a fehér pékáruk piacián is jól debütált, és ezzel stabilizálta a meglévő franchise piacot, sőt 3 százalékos volumennövekedést is elért. „A belföldi hálózati értékesítésünk 57 százalékkal, az exportunk 128 százalékkal haladta meg a 2012-es év forgalmi adatait” – írták a beszámolóban.

Fornetti üzlet vásárlókkal Fotó Fornetti

A Fornetti jövőre vonatkozó tervei kapcsán beszámolójában elmondta, hogy „a vállalat 2014-ben is a belföldi franchise piacon szerényebb, a multinacionális kiskereskedelmi láncok irányában jelentős növekedéssel számol. 2014-ben további kapacitásnövelő beruházások megvalósítását, létszámbővítést indukál a regionális keresletnek való megfelelés.”

Jól halad a franchise hálózat nemzetközi expanziója is, Angliában például a tavalyi piacra lépés óta már 16. látványpékségét nyitotta meg a márka. A hálózatot Magyarországról szolgálják ki, így a magyarországival megegyező választékot kínálnak a londoniaknak is. „Angliában százezres nagyságrendben dolgozó magyarok kereskedelmi kiszolgálására szakosodott cégek egyike keresett meg minket azzal, hogy a Magyarországról, illetve Kelet-Közép-Európából érkezett vásárlóik folyamatos jelzései szerint az otthon megszokott Fornetti termékeket keresik” – tájékoztatta a Világgazdaságot korábban Szabó József, a társaság ügyvezető igazgatója.

Az igazgató hozzátette: a tesztboltok kedvező tapasztalataira alapozva írtak alá – egyelőre csak London közigazgatási területére vonatkozó – mester franchise szerződést, mely alapján partnerük jogosult saját Fornetti értékesítési pontokat nyitni, illetve jogában áll kiskereskedelmi partnerekkel szerződést kötni (egyéni franchise jogokat értékesíteni) és részükre termékeiket forgalmazni, valamint klasszikus mester franchise átadó szolgáltatást nyújtani.

Angliai terjeszkedése mellett a Fornettinek sikerült olyan, hagyományosan zártabb piacokon is üzleteket nyitnia, mint Moszkva, Kairó vagy Isztambul.

Továbbra is jól szerepel a Fornetti birodalom

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank