Ha kell egy kis motiváció

A közelmúltban két új oktatóközponttal bővült a Helen Doron hálózata, ezzel 62-re emelkedett a franchise partnerek száma.
Hétfő
2014.05.26.
Két új helyszín mellett egy franchise koncepcióval is bővült a Helen Doron nyelviskola hálózat. Még könnyebb lesz a partnerré válás.
 

A Helen Doron English (HDE) nyelviskola hálózat bevezetett egy új együttműködési formát Magyarországon, így már önálló, SET tanárként (Self Employed Teacher) is van lehetőség a csatlakozásra. „A SET-ttanárok teljesen egyedül taníthatnak és végezhetnek marketing tevékenységet. A befektetés is jóval alacsonyabb, hiszen nincs belépési díj (de a havi royalty valamivel magasabb), csak képzett Helen Doron tanároknak kell lenniük és megvásárolni a HD oktató anyagokat, marketing eszközöket. A SET tanári státusz kisebb településeken jelenthet megoldást, illetve a nagyobb településeken is egyfajta első fázis lehet, aminek segítségével sokkal könnyebben be tudnak kapcsolódni partnerhálózatunkba” – mondta el Mészáros Szilvia, a hazai mester jogokat tavaly nyáron megvásárló Gyerekangol Kft. ügyvezetője.

A SET-tanár koncepciót többek között az az igény hívta létre, hogy sokszor olyanok jelentkeznek, akiknek még nincs kellő tapasztalatuk vagy csak kell egy kis motiváció a nagyobb, százezres lakosú területeket lefedő oktatóközpont igazgatásához. „Magyarországon általánosságban megvan a vállalkozói kedv, de nem nagyon mernek nagyban gondolkozni az emberek. A SET-tanárok az ország területén bárhol elindulhatnak, ahol még nem működik Helen Doron Oktató Központ és elővásárlási joggal is rendelkeznek az adott területre, de kizárólagossággal nem” – tudtuk meg az ügyvezetőtől.

A jövőt illetően Mészáros Szilvia elmondta, hogy Budapest, egy új oktatóközpont megnyitásával – a X. kerület kivételével – teljesen le lesz fedve, de Pest megyében is csak Gödöllő és környéke maradt szabad területként. Üres foltok elsősorban a dél-magyarországi területeken (pl. Zalaegerszeg, Nagykanizsa), valamint Heves és Nógrád megyében vannak.

„Országszerte még 8-10 oktatóközpontot szeretnénk létesíteni ahhoz, úgy hogy közben még nagyobb figyelmet szentelhessünk meglévő partnereink megtartására, valamint a szolgáltatások minőségének javítására mind a diákok, mind pedig a franchise partnerek és a Helen Doron tanárok felé. Az oktatóközpont mellett persze folyamatosan van lehetőség SET-tanárként vagy egy – méretében az oktatóközpontnál kisebb – nyelvstúdió megnyitásával is csatlakozni.”

A kisebb területet lefedő Helen Doron nyelvstúdiókra 2012 vége óta van lehetőség, amikor a nyelviskola hálózat – szakítva a korábbi gyakorlattal – az 50 ezer fős lélekszám alatti településekre is elérhetővé tette a franchise koncepciót. A nyelvi stúdiók nagyjából fele akkora kapacitásra (80-100 diák) vannak berendezkedve, mint az oktatóközpontok.

 „Nagy érdeklődést tapasztalunk a nyelvstúdió koncepció iránt is, hiszen ez a forma a kisebb, 20-50 ezres településeken is gazdaságosan üzemeltethető. Mindemellett a nagy területek gazdaságilag talán jobban teljesítenek, így azok körében, akik elsősorban befektetésként tekintenek a franchise partnerré válásra, inkább ez az opció népszerű” – mondta el Mészáros Szilvia.