Elérhető és vonzó vállalkozói út

A Subway Global Challenge üzleti szimulációs játék több mint száz országban tette lehetővé főként 18-24 éves fiatalok, vállalkozók számára, hogy saját virtuális Subway éttermet építsenek, működtessenek, fejlesszenek és reklámozzák azt.
Csütörtök
2014.05.15.
Vajon lesz valaha is olyan szexi a franchise, mint az IT és tech cégek? A Subway szerint igenis lesz.
 

A vállalkozók megítélése egyre pozitívabb úgy (a vállalkozásindítás kapcsán egyébként nemzetközi szinten borúlátónak számító) Magyarországon, ahogy szerte a világban. Sőt, egyes országokban (mint például az Egyesült Államok) a vállalkozók egyenesen az új rock sztárok. Sok olyan sikertörténetet hallunk, hogy húszon-éves fiatalok, akik a főiskolát, egyetemet otthagyva inkább valami nagyba fogtak és saját vállalkozásba kezdtek. A leggyakrabban azonban ezek a fiatalok a tech cégek és startupok felé fordulnak – nem pedig franchise hálózatok felé. A Subway ezen próbál változtatni.

A hónap elején a Subway kihirdette második ’Virtual Subway Global Challenge’ versenyének győzteseit. Az üzleti szimulációs játék több mint száz országban tette lehetővé főként 18-24 éves vállalkozók számára, hogy saját virtuális Subway éttermet építsenek, működtessenek, fejlesszenek és reklámozzák azt. A mögöttes cél az, hogy a résztvevők úgy tekintsenek az éttermi franchise koncepciókra, mint egy elérhető és vonzó vállalkozói út.

Vannak óriási, fiatal vállalkozókat összehozó konferenciák, és ezeken szinte soha nem beszélnek a franchise-ról vagy az éttermi szektorról. A figyelem a tech szektorra szegeződik” – nyilatkozta Jennifer Kushel, a Global Challenge szervezésén a gyorsétterem hálózattal együttdolgozó Young & Successful Media alapítója az Entrepreneur magazinnak.

A Global Challenge verseny nevezői először megismerkedhettek a Subway működésével és történetével, gyakorlati tapasztalatot szereztek a régiójukban lévő Subway üzletekről. Ezután egy hathetes megmérettetést teljesítettek, ami során egy személyre szabott szendvicset kellett kifejleszteni, versenyezni egy fényképes ”vadászatban” (’Scavenger Hunt’ játékban) és kidolgozni egy promóciós kampányt virtuális üzletük számára.

Akikhez elért az üzenet, azok körében működni látszik: a Global Challenge minden negyedik versenyzője kifejezte érdeklődését aziránt, hogy a jövőben a Subway-nek dolgozzon. Azonban a Subway továbbra is fenntartja, hogy a verseny célja elsősorban nem az volt, hogy franchise átvevőket neveljenek, hanem az, hogy a fiatalok körében világszerte népszerűsítsék a vállalkozói létet és a franchise-t. „A cél nem az volt, hogy franchise licenceket értékesítsünk. A cél az volt, hogy inspiráljunk és elérjük, hogy az emberek gondolkozzanak erről” – mondja Don Fertman fejlesztési igazgató.

Jennifer Kushnell még hozzá tette, hogy ezzel a versennyel a Subway „most elvetette a magokat ahhoz, hogy három év múlva bármelyik diák azt mondhassa, ő nem akar egy hétköznapi állást, saját vállalkozást szeretne. De, nem akar magára maradni vállalkozásával, szeretne segítséget, támogatást, képzést és fejlesztéseket – amiket a franchise kínál.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.