A társaság első mosodáját 2012-ben kísérleti jelleggel nyitotta meg Budapesten, most pedig négy új egységgel bővülhetnek.
Szerda
07.05.2014
Négy egységgel bővül az első non-stop önkiszolgáló mosodahálózat Magyarországon. A Bubbles 2015-ig húsz új mosodával számol országszerte.
 

Önkiszolgáló mosodahálózatot épít ki a BUBBLES International Zrt. Magyarországon - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t. A társaság első mosodáját 2012-ben kísérleti jelleggel nyitotta meg Budapesten, most pedig négy új egység nyitását tervezi. Az új helyszínekre a szerződéseket már megkötötték, így hamarosan Óbudán, Kispesten, Józsefvárosban és Ferencvárosban nyitnak önkiszolgáló mosodákat. Még az idén terjeszkednének vidéki nagyvárosokban is, 2015-ig pedig 20 új önkiszolgáló mosoda létrehozását tervezik. A hosszú távú tervek között regionális terjeszkedés és a franchise üzemeltetés beindítása is szerepel.  

A Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 560 millió forintot fektetett be az ország első, non-stop mosodahálózatának kiépítésébe. A közleményben idézik Vitán Gábort, az alapkezelő Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, a Bubbles mosodákban jelentős piaci növekedési potenciált, innovatív megoldásokat és magas szintű szakmai hozzáértést látnak.

Megyeri Gábor, a BUBBLES International Zrt. vezetője azt reméli, hogy a magyar lakosság ismét fogékony lesz a mosodai szolgáltatásra, és egyre több visszatérő vendéggel számolhatnak. A közlemény szerint a mosodákban ingyenes wifi, játszósarok és kávéautomata várja majd az ügyfeleket. A mosodák az év minden napján, 24 órán át nyitva lesznek.

A cég működő mosodájában a tapasztalatok szerint átlagosan 900 mosás indul egy hónapban, ügyfeleik 80-90 százaléka magyar,  10-20 százaléka külföldi.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 24.08.2013
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 24.08.2013
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 24.08.2013
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 22.08.2013
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 25.06.2013
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 24.05.2013
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 23.05.2013
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 19.05.2013