A BTel az elmúlt időszakban, 10 országban, összesen 5,4 millió euró értékben értékesítette a franchise jogokat. A legkisebb összeg, amit a franchise jogért fizettek 230 000 euró volt, a legnagyobb pedig 830 000 euró. Ezzel a lépéssel 161 millió előfizetőhöz juthat el a vállalat Xprime szolgáltatása.
Hétfő
2014.05.05.
10 országban értékesített már franchise jogokat a BTel, 161 millió ügyfélhez juthat el a vállalat Xprime szolgáltatása.
 

A BTel 10 országban kötött franchise-szerződést, melyek értéke összesen 5,4 millió euro, így az XPrime már nem csak Magyarországon, hanem Európa számos országában is elérhető lesz az előfizetők számára, áll a társaság közleményében.

Február 1-jén indult a BTel Xprime nevű szolgáltatása, az indulás óta eltelt három hónap alatt 67 400 új előfizetői regisztráció érkezett a vállalat új termékére, melyek közül 41 000 ügyfélnél már bekötötték az új szolgáltatást. A Btel számításai szerint az új ügyfélkör 1,2 milliárd forintos éves bevételt jelent a társaságnak.

"Az eddigi statisztikai adatok alapján azt látjuk, hogy a termék a terveket jelentősen meghaladó eredményeket produkál, ez már most 1,2 milliárd forintos bevétel növekedést jelent erre az évre. Az elmúlt hónapokban sikeresen vezényeltük le a franchise jogok értékesítését 10 országban és jelenleg még 6 országban folynak a tárgyalások. Hosszú távú együttműködések kialakítására törekedtünk és erre a partnereink is nyitottak voltak, ezért a szerződések 10+10 évre szólnak. Az új szolgáltatásunk iránt nem csak az előfizetők, hanem a hirdetők részéről is nagy az érdeklődés, eddig több mint 100 szerződést kötöttünk, melyből 46 hosszútávra szól"- mondta el Takács Krisztián a BTel elnök-vezérigazgatója.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.