Az alkohollal nőne még nagyobbra a kávéóriás

Az esti ételek és italok – amelyek már kb. 40 üzletben kaphatóak – nem működnek majd minden Starbucks kávézóban, tájékoztatott Troy Alstead. Ez a koncepció ugyanis elsősorban olyan városi környékeken, más éttermek és színházak közelében sikeres, ahol van számottevő éjszakai élet.
Hétfő
2014.04.28.
Alkoholt is tartalmazó éjszakai menüvel növelné forgalmát a Starbucks. Több ezer kávézóban is bevezethetik.
 

A Starbucks több ezer üzletébe bevezetheti az éjszakai alkohol és snack menüjét, ami többek közt tartalmaz bacon-be tekert falatokat és vörös bort is – mondta el egy interjúban Troy Alstead üzemeltetési igazgató. Ennek kivitelezése évekig fog tartani. „Elég sokáig és elég piacon teszteltük – ez a program működik” – mondta. „Ahogy az éjszakai menüket az üzletekbe bevezettük, jelentős növekedést tapasztaltunk az értékesítésben a nap ezen szakaszában.

Elsősorban amerikai forgalmának feltüzelése érdekében a Starbucks egyre több figyelmet fordított a nem-kávé típusú tételek árusítására, úgymint az alkohol, gyümölcslevek, Teavana teák, joghurtok és egytálételek. A kávéóriás – amely nemrég bejelentette azon hosszú távú tervét, hogy 100 milliárd dollárra duplázza piaci értékét – a menün kívül folyamatosan fejleszti hűségprogramját és mobil applikációit is. A hónap elején a Starbucks elmondta, hogy hamarosan neki kezdenek egy olyan alkalmazás tesztelésének, amellyel a vásárlók előre rendelhetnek okos telefonjukkal.

A vállalat először 2010 októberében árusított alkoholt az egyik Seattle-i üzletében. 2012 januárjában további 25 lokációra terjesztette ki a tesztelést Chicagóban, Atlantában és Dél-Kaliforniában. Chicagóban a délután 4 óra utáni menü tartalmaz olyan ételeket is, mint a gombás makaróni és sajtos, csirkés falatkák, de van Chardonnay és csoki fondue is.

Az esti ételek és italok – amelyek már kb. 40 üzletben kaphatóak – azért nem működnek majd minden Starbucks kávézóban, tájékoztatott Troy Alstead. Ez a koncepció ugyanis elsősorban olyan városi környékeken, más éttermek és színházak közelében sikeres, ahol van számottevő éjszakai élet.

Ma a Starbucks hálózat 61 országban van jelen, és a tavaly februárban sok idő után végre a franchise felé forduló hálózat több mint húszezer kávéházzal rendelkezik világszerte. Magyarországon – a vártnál valamivel később – 2010-ben jelent meg a kávé hálózat, legutóbbi (kilencedik) kávézóját tavaly nyáron nyitotta meg.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.