2014.04.09.

Egy igazi Curves sztori

A fitneszhálózathoz elsők közt csatlakozó Hajdu Mária mesélt arról, hogyan szeretett bele a koncepcióba, és mit jelent a hálózat franchise partnerének lenni.

Annak ellenére, hogy a fitnesz egy teljesen új területnek számított Hajdú Mária életében (előtte az idegenforgalomban dolgozott, valamint van egy másik, autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozó cégük is), a Curves kizárólag hölgyeknek szóló koncepciója egyből felkeltette érdeklődését. „Úgy gondolom ez egy igazi Curves sztori: 2005 nyarán, 22 év után újra találkoztam egykori amerikai üzleti partneremmel Budapesten.  Ennyi idő alatt sokat változik az ember, és ő is lelkesen mesélte, hogy éppen 30 kilót fogyott és közben olyan jól szórakozott; majd csodálkozva kérdezte, hogy lehet az, hogy én még nem hallottam a Curves-ről. Akkor egyből utána néztem, megtetszett a mozgásforma és a koncepció és elküldtem e-mailben a franchise-ra szóló érdeklődésemet. Ugyan ekkor még Magyarországon nem volt elérhető a franchise, de 2006 februárjában felhívtak, hogy érdekel-e még a lehetőség. Azonnal igent mondtam.

Hajdu Mária, Curves Fotó Curves

„Mindenképp olyan embernek ajánlom a csatlakozást, akiben benne van az odaadás és maximálisan tud minden apróságért lelkesedni. Emellett, természetesen muszáj, hogy értsen az üzlethez, hiszen csak adással nem lehet fenntarthatóan működni.”
- Hajdu Mária 2006 májusában csatlakozott a Curves hálózatához, majd novemberben megnyitotta a második magyarországi Curves klubot.

Hajdu Mária elmondta, hogy a Curves 2006-ban még nagyon új volt, ami egyrészt az előnyükre vált – akkoriban még nem (és azóta se igen) volt ilyen edzésprogram  – másrészt viszont éppen ez támasztotta a legnagyobb kihívást is. „Az igazán nagy falat az volt, hogyan lehet elfogadtatni a hölgyekkel, hogy ez csak 30 perc és ráadásul nem csak a kardio edzésen lesznek túl, de közben izomerősítés is történik.

A Curves akkoriban már több mint tízezer helyen volt jelen a világon, így - ahogy ma, úgy már akkor is - komplett, kidolgozott módszereik voltak arra, hogyan készítsék fel a jövőbeli klubtulajdonosokat. „A Curves egy teljesen konkrét tudásanyagot ad át arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk a nyitás előtt: mennyi idővel előtte kell az alkalmazottakat felvenni, milyen személyiségek legyenek, hogyan kell őket képezni, mikor és hogyan kezdjük el az ügyfélkör szerzését. Ez nagy segítséget jelentett egy induló üzletnél.”

A nyitásra való felkészülés kapcsán Mária hozzá tette, hogy nyitás előtt  egy egyhetes képzésen kell részt venni, illetve minden klubtulajdonost támogat egy mentor. Ő a nyitás hetében az első négy napot tölti a klubban, részt vesz a teendőkben, segít az alkalmazottak felkészítésében, a Curves bemutatásában az ügyfelek felé, valamint az első szerződéseket is ő köti. „Ennek, a nyitás előtti folyamatnak komoly eredménye van, a harmadik magyarországi Curves már a nyitási hét végére 86 taggal rendelkezett, ma pedig általánosan a 100 fős induló létszám számít jónak. Ez komoly biztosítékot ad a partnereknek.

Mária elmondta, hogy mivel a Curves 2006-ban még teljesen ismeretlen volt hazánkban, nekik még nehéz volt eljutni odáig, hogy hiteles legyenek. „A Curves-nek az első éve Magyarországon azzal telt, hogy meggyőzze a hölgyeket a Curves módszerének hatékonyságáról. Ez ma már ismert, ezért az újonnan csatlakozó partnerek könnyebb helyzetből indulnak. Amikor már több Curves klub is volt, illetve eltelt már egy bő év, akkor indult be a mi klubunk is, és kezdett el egy kis  profitot termelni. Ezután a gazdasági válság nyomán nálunk stagnálás volt tapasztalható és most néhány hónapja újra fellendülés tapasztalható” - osztotta meg tapasztalatait Mária, és elmondta, hogy ma már pár hónap után működési szinten nyereségessé lehet tenni egy induló klubot és a teljes befektetés általában 2-4 év alatt megtérül.

A befektetés kapcsán Mária kiemelte, hogy a csatlakozó partnereknek nem elég csak a franchise jog díjával kalkulálni, amely tartalmazza a  márka- és védjegyhasználatot, a know-how-t, képzést, nyitási támogatást, valamint a gépeket, hiszen bérelni kell üzlethelyiséget, azt fel kell újítani vagy át kell alakítani,  be kell rendezni, meg kell venni a szoftvert és fel kell venni a munkaerőt. „A végén a nyitásig a teljes befektetés kb. a belépési díj plusz még egyszer annyi.

Hajdú Mária, Curves

A Curves franchise lényege, hogy amikor a klubtulajdonos már ”sínen van”, klubja rentábilisan működik, akkor sem hagyják magára, hanem folyamatosan támogatják a cégvezetés minden területén: az ügyfélszerzés/-megtartástól kezdve, a sikeres helyi marketing tevékenységen át a költséggazdálkodásig. „A klubtulajdonos munkáját segíti egy mentor, akihez kérdéseivel, problémáival fordulhat. Ezen kívül minden hónapban leadjuk a gazdasági számainkat a központnak, ők pedig ezeket kielemzik. Így azonnal tudnak reagálni a felmerülő nehézségekre és klub-specifikusan beszélgetni, áttárgyalni a dolgokat.

Mint megtudtuk, a támogatások tekintetében egy dolgot hiányol Mária, és az a nem elég rendszeresen megrendezésre kerülő tulajdonosi találkozók és közös tréningek. „Ezekre az eseményekre nagy hangsúlyt kellene fektetni, mert szükség van arra, hogy rendszeresen összegyűljünk, megosszuk a tapasztalatokat, nehézségeket és sikertörténeteket, illetve szakmailag is képezzük magunkat.”

Arra a kérdésünkre pedig, hogy szerinte milyen az ideális franchise partner, Mária elmondta, hogy rendkívül odaadónak kell lenni. Megéri, mert a Curves nagyon jó – emberileg legalább annyit tud adni a partnereknek, mint az odajáró tagoknak. „Elsősorban én hölgyeknek ajánlom, mivel nyilvánvalóan jobban tisztában vannak a hölgyek igényeivel. Viszont szerte a világon sok férfi klubvezető van, sőt a Curves-t magát is egy férfi találta ki. Mindenestre mindenképp olyan embernek ajánlom a csatlakozást, akiben benne van az odaadás és maximálisan tud minden apróságért lelkesedni. Emellett, természetesen értenie kell az üzlethez, hiszen csak adással nem lehet fenntarthatóan működni. Ez egy üzlet, aminek el kell tartania magát és profitot kell termelnie.

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank