Magántanárból igazgató

A franchise átvevőkkel szemben támasztott legfőbb követelmények a jó szervezőkészség és nyitottság az emberi kapcsolatok felé, mind a diákokkal, mind pedig a szülőkkel szemben.
Csütörtök
2014.04.03.
Sok diák vállal korrepetálást egyetemi, főiskolai évei alatt. Van, aki végül saját 2plus2 Matematika Iskolát is indít.
 

A vállalat 2010 óta szervez matematika, fizika és kémia különórákat gyerekek és serdülő fiatalok számára. Két éve már a 2plus2 Matematika Iskola licenceket is meg lehet vásárolni saját franchise iskola elindításához. Ez alatt az idő alatt a cég 25 átvevővel bővült Lengyelországban, kettővel Ukrajnában és eggyel Kazahsztánban. A hálózat a jelenlegi piacok mellett újakat is célba vett, így Magyarországon is keresik franchise partnereiket. A cél egy, a régióban piacvezető oktatóközpont-hálózat kiépítése. A franchise átvevőkkel szemben támasztott legfőbb követelmények a jó szervezőkészség és nyitottság az emberi kapcsolatok felé, mind a diákokkal, mind pedig a szülőkkel szemben. Az oktatásban szerzett tapasztalat természetesen előny, de nem feltétel.

„Én diplomás mérnök és közgazdász vagyok, a tudomány mindig is közel állt hozzám. Kezdetben magánórák keretében segítettem diáktársaimnak, de az egyre növekvő érdeklődés miatt úgy döntöttem, hogy egy szinttel tovább lépek és elindítok egy 2plus2 Matematika Iskolát Bialystok városában. A legfontosabb a szoros kapcsolat a diákokkal, a legnagyobb jutalom pedig a javuló érdemjegyek és a diákok hozzáállásának megváltozása a matematikához. Már sok tanítvány bizonyította, hogy a matek lehet egyszerű és élvezetes is” - mondta el a hálózat egy lengyelországi franchise partnere.

Iskolahálózatunk folyamatosan fejlődik úgy Lengyelországban, mint más kelet-európai országban is. Az első külföldi egységeket tavaly nyitottuk Ukrajnában, valamint nemrég csatlakozott hozzájuk a legújabb iskola Kazahsztán legnagyobb városában, Almaty-ban. De a régió többi országában is keresünk partnereket, így Magyarországon is. Az a tény, hogy franchise partnerek egyre növekvő csoportja dönt az iskolanyitás mellett, azt mutatja, hogy koncepciónk sikeres és nyereségesen lehet üzemeltetni az iskolákat. Ez persze a szülők egyre fokozódó tudatosságának is a következménye, annak a növekvő hajlandóságnak, hogy gyermekeik oktatásába fektessenek” – nyilatkozta Marcin Kruszyński, a franchise tulajdonos BLC Oktatási Csoport igazgatója.

Egy 2plus2 Matematika Iskola elindításához nagyjából 550 ezer forintos befektetés szükséges, valamint kell találni egy 30-40 négyzetméteres üzlethelyiséget. A franchise lehetőséggel kapcsolatban további információk a franchise katalógusban.

(dw)