A 19 magyarországi áruház és 11 benzinkút vásárlói száma tavaly elérte a 40 milliót, ami 7 százalékos emelkedés az előző évhez képest.
Hétfő
2014.03.31.
Ötszázalékos árbevétel-növekedést, 3 milliárd forintos beruházást, új saját és franchise üzleteket és benzinkutakat is tervez idén Magyarországon az Auchan.
 

Ebben az évben a tavalyi 324 milliárd forintos árbevételének mintegy 5 százalékos növelését tervezi az Auchan Magyarország Kft. – közölte budapesti sajtótájékoztatón Dominique Ducoux vezérigazgató. Az igazgató elmondta, tavaly a társaság bruttó árbevétele mintegy 10 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

Dominique Ducoux beszélt arról is, hogy a társaság 1500 beszállítója közül 90 százalék, 1350 magyar. Közölte azt is, hogy az idén mintegy 3 milliárd forintos beruházást tervez a cég, többek között 6 új benzinkutat építenek, várhatóan még idén elkészülhet az új, kis alapterületű áruházak koncepciója, valamint a tervek között szerepel új franchise boltok nyitása is, franchise partnerek bevonásával.

Mint azt a vezérigazgató a Pénzcentrum.hu kérdésére elmondta, természetesen figyelik, tesztelik a konkurencia e-kereskedelmi ágának működését. Az Auchan korábban egy éven keresztül tanulmányozta a lehetőségeket, és arra jutottak, hogy a jelenleg működő online vásárlási megoldások egyike sem felel meg az elképzeléseiknek. Docoux úgy fogalmazott, hogy egy jelentősen más online vásárlási rendszert vezetnek be, mint a jelenleg ismertek. A vezérigazgató azt reméli, hogy a jövő év folyamán meg tudják majd mutatni, mire is gondoltak ezen a területen.

Dominique Ducoux kitért arra, hogy a társaság még a múlt évben sem volt nyereséges, 2013-mas vesztesége 6,3 milliárd forintot tett ki, valamivel kevesebbet a 2012-es 10 milliárd forintosnál. A vezérigazgató szerint az idei év lehet az első az Auchan Magyarország Kft-nél, amely némi nyereséget hozhat. A cégnél úgy számolnak, hogy az eredmény nulla körül mozoghat ebben az évben.

Az Auchan-csoport nemzetközi szinten a múlt évben 62 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva.