A várakozásoknak megfelelően, nemcsak francia koncepciókkal ismerkedhettek meg a látogatók, jelentős számú kiállító érkezett például Spanyolországból, Hollandiából, Olaszországból, az Egyesült Államokból és Kanadából.
Szerda
2014.03.26.
A világ minden tájáról érkeztek franchise márkák Párizsba, hogy Európa elsőszámú franchise vásárán mutassák be koncepciójukat.
 

Európa legnagyobb franchise kiállítására, a francia fővárosban megrendezésre kerülő Franchise Expo-ra szegeződik most a franchise és üzleti lehetőségek iránt érdeklődők, valamint a jól ismert franchise márkák tekintete. A mostani, 33. alkalommal megrendezésre került franchise vásáron gyakorlatilag az egész világról képviseltetik magukat franchise hálózatok: azok, akik ebben az évben ellátogattak Párizsba, 25 ország 435 koncepciójával ismerkedhettek meg – a kiállítói részvétel ismét rekordot hozott.

Összesen 75 különböző ágazatot képviseltek a vásáron kiállítóként résztvevő franchise márkák, a legnagyobb arányban a hagyományos franchise szegmensnek tekintett gasztronómiát – „arányuk az összes kiállító 19 százaléka. Minden sarkon egy gyorséterem vagy kávézó koncepciójába botlik az ember” – tájékoztatott közvetlenül a párizsi expóról a PROFIT system munkatársa. „Rengeteg lehetőség közül válogathatunk, a legismertebb gyorséttermi márkáktól kezdve, mint a Burger King, Subway vagy Planet Sushi, az új, kisebb franchise-okig.

A négynapos rendezvény utolsó napjára az idei év tendenciái is kirajzolódni látszanak. Ebben az évben viszonylag nagy arányban jelentek meg a dohányzásról leszoktató, illetve e-cigaretta kereskedelmi franchise hálózatok, mint pl. a Sunny Smoker vagy a Cig Concept. Egy másik egyértelműen ”trendi” terület a joghurt alapú termékekre építő, fagyasztott joghurt franchise-ok.

A szervezők idén a tavalyi 34 ezer főnél is magasabb látogatottsági adatokra számítanak. Az előzetes, helyszíni kutatások alapján, minden ötödik látogatót érdekelt külföldi franchise lehetőség. A kiállítók sem csak Franciaországból érkeztek, jelentős számú spanyol, holland, olasz, amerikai és kanadai koncepcióval is megismerkedhettek a látogatók, a közép- és kelet európai régióból pedig bulgár, román és lengyel márkákkal lehetett találkozni. A franchise hálózatok mellett a jogi-, pénzügyi - és franchise tanácsadókat, illetve a különböző országok franchise szövetségeit is beleértve, idén összesen 518 kiállító volt jelen Párizsban. 


népszerű a fórumban