A Hooters éttermek étlapján jellemzően amerikai stílusú hamburgereket, grillételeket, sült csirkeszárnyakat és salátákat találunk. A hely különlegessége, hogy kimondottan helyes, telt-keblű pincérnőket alkalmaz, akik falatnyi ruhában szolgálják ki a vendégeket.
Kedd
2014.02.18.
Ugyan még korai szakaszban jár, de beigazolódni látszik a Hooters nemzetközi expanziós stratégiája. Magyarországon további két étterem nyílhat a jövőben.
 

A Chanticleer Holdings egy nyilvánosan működő részvénytársaság, ami nem csak magáénak tudhatja a Hooters of America egy kis – 3 százalékos – részét, de egyben mester franchise partnere is a vállalatnak több amerikai és nemzetközi piacon, pl. hazánkban is. A csoport a korai szakaszában van egy agresszív expanziós stratégiának, amely – Mike Pruitt ügyvezető-igazgató várakozásai szerint – az évvégéig nyereségessé teszi a vállalatot. Magyarországon, a Chanticleer (a 2012 augusztusában megnyitott ”breastaurant” mellett) további két Hooters étterem megnyitását tervezi.

Egy híressé vált, lassan évtizedes interjúban mondta Robert Brooks, Hooters-alapító, hogy „a jó kaja, a hideg sör és a szép lányok sohasem mennek ki a divatból.” Több mint 460, összesen közel egymilliárd dollár forgalmat termelő étteremmel és 30 évvel az első Hooters floridai megnyitása után, az alapító nyilatkozata beigazolódni látszik. Azonban a hálózat fejlődésének nagy része alatt, az amerikai kiskereskedelmi befektetői közösség képtelen volt kivitelezni a nemzetközi expanziót és ismertséget. Most viszont pont ezt valósítja meg a márka egyik franchise partnere – a Chanticleer Holdings.

************************************************************************************************************************
A Chanticleer Holdings 2011-ben vásárolta meg a Hooters étteremlánc egy részét franchise tulajdonosától és működtetőjétől, a Hooters of America vállalattól, valamint vált franchise partnerévé (az akkori 452 amerikai étteremből 161 üzemeltetése került a vállalathoz). Ezt követően a társaság 2012-ben biztosította a Hooters nemzetközi terjeszkedéséhez szükséges tőkét, valamint exkluzív jogokat szerzett több nemzetközi piac felett. Ma a Chanticleer csoport tulajdonolja a nemzetközi Hooters étteremnyitások feletti kizárólagos jogokat Magyarországon, Dél-Afrikában, Angliában és Brazília egyes részein, illetve egy társvállalat révén jelen van Ausztráliában is.
************************************************************************************************************************

Az étteremnyitásoknak köszönhetően a Chanticleer forgalma csak a 2012-es esztendő során 371 százalékkal növekedett az azt megelőző évhez képest. A Chanticleer Holdings bevételeinek nagy részét 2012-ben a dél-afrikai éttermek termelték ki, összesen 4,16 millió dollárt. Következő a sorban a campbelltown-i helyszín 1,76 millió dolláros forgalommal, majd a – csak 2012 augusztusában nyitott – budapesti étterem, 698 524 dolláros (kb. 150 millió forintos) eredménnyel.
Meg kell jegyezni, hogy egyelőre az egyetlen nyereséges piac a dél-afrikai régió volt a Chanticleer számára, itt a vállalat 2,57 milliós dolláros nettó nyereséget generált 2013 első kilenc hónapjában.

A Chanticleer Holdings jelenleg 5 Hooters étteremmel rendelkezik Dél-Afrikában, eggyel Ausztráliában (két további hamarosan érkezik), kettővel Európában (egy Magyarországon és egy Angliában), valamint idén nyáron nyitja meg kapuit az első brazíliai étterem. A vállalat előzetes várakozásai alapján, a jelenlegi piacok összesen 75-80 éttermet bírnak el.

A Chanticleer Holdings remek növekedési potenciált lát a Hooters márkában, ezért folytatja agresszív terjeszkedési stratégiájának megvalósítását. A legnagyobb lehetőséget – szám szerint 30 új helyszín megnyitását – Brazíliában látja a vállalat, az első étterem megnyitását a nyári foci VB idejére időzítve. A hatalmas dél-amerikai piac után következik Nagy-Britannia, Ausztrália és Dél-Afrika, 15-15 új étteremmel a tervben.

Európában egyelőre a magyarországi étterem a hálózat zászlóshajója, és a vállalat szerint hazánkban összesen három éttermet tudnak támogatni. Ugyanakkor a budapesti egység próbahelyszínként is funkcionál a régióban, ami után Kelet-Európa és különösképp Lengyelország következhet.

---

A vendég a kulcs
Az új magyarországi éttermekről még nem sokat tudni, azt azonban igen, hogy - mint minden nemzetközi Hooters egység - a ”vendég a kulcs” filozófia alapján, olyan helyszínen kerülnek kialakításra, ahol a helyi vendéglátói kultúra egy megbecsült és hiánypótló tagjává tudnak válni. Mike Pruitt, a New-York-i székhelyű Chanticleer Holdings alapítója és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy „a helyszínek felkutatása során olyan helyeket akartunk megcélozni, ahol a Hooters kultúrát – tengerparti témával, csirke szárnyakkal és szurkolói hangulattal –befogadják és a közösség egy üde színfoltjává válhat.”

Azonban a nemzetközi hálózatbővítés során Mike Pruitt és csapata hamar realizálta, hogy a helyi fogyasztók sosem fogják befogadni az éttermet, ha az és kínálata teljes egészében megegyezik amerikai társaival. „Tudtuk, hogy nem tarthatjuk meg ugyanazt a menüt, így minden országban hozzáadunk helyi kedvenceket is, mint például Dél-Afrikában a steak és a borda”. A menü átalakítása után következett a kialakítás és megjelenés helyi preferenciákhoz történő igazítása – mint pl. a nagy teraszok és szabadtéri asztalok a budapesti helyszínen.

„Megtanultam, hogy míg a fogyasztók szükségletei, ízlése és preferenciái földrajzilag különbözőek lehetnek, addig az a készség és elhatározás, hogy elmenjenek oda, ahol ezek egy helyen megtalálhatóak, az mindig univerzális marad” – mondta el az igazgató.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.