2014.01.30.

Egy dátum a naptárba

Idén márciusban is több mint 500 kiállítót és 35 ezer látogatót várnak Párizsba, Európa legrangosabb éves franchise találkozójára.

Az elmúlt 33 évben a Franchise Expo Paris évről-évre hozzájárult a franchise hálózatok növekedéséhez Franciaországban és a nemzetközi piacokon is, valamint több ezer vállalkozónak segített már álmai üzletének megvalósításában. A Franchise Expo Paris Európa elsőszámú nemzetközi éves rendezvénye, ami vállalkozók és kereskedők tízezreit hozza össze több száz franchise márka képviselőivel. Így lesz ez 2014. március 23-26. között is, az előzetes várakozások és regisztrálások alapján idén 87 ágazat összesen több mint 500 franchise szereplőjét várják a rendezők kiállítóként, több mint 20 országból. A francia fővárosban minden évben ”kirakatba állítanak” több mint 110 új és innovatív koncepciót is, méghozzá a legkülönbözőbb szegmensekből.

Franchise Expo Párizs '13

A 34105 látogató részvételével lezajlott tavalyi franchise expón összesen 509 kiállító vett részt: 426 franchise partnerét kereső hálózat; 83 jogi-, pénzügyi - és franchise tanácsadó, valamint különböző országok franchise szövetségei, mint a francia, spanyol, kanadai vagy európai.
A 2014-es expó kiállítóinak folyamatosan frissülő listája megtekinthető itt.

A Franchise Expo Paris kiállításon nagy részben francia koncepciókkal ismerkedhetnek meg az ellátogatók, de jelentős számú kiállító érkezik Spanyolországból, Olaszországból, az Egyesült Államokból és Kanadából, ahogy franchise képviselők Oroszországból, Törökországból, Hollandiából, Brazíliából, Litvániából, Dániából, Tunéziából vagy Görögországból is, csakhogy egy párat említsünk.

A rengeteg franchise koncepció és üzleti ajánlat mellett a négynapos show egyénre szabott megoldásokat és konferenciaprogramokat kínál a vállalat kulcsfontosságú kérdéseire és a franchise építésre vonatkozóan is. Nemzetközi franchise szakértőktől első kézből informálódhatunk előadások és konzultációk formájában, lesznek naponta többször megrendezésre kerülő franchise és mester franchise kurzusok, kerekasztal beszélgetések, üzleti fórum, igényre szabott körbevezetés, valamint a mindazoknak szóló és tanácsot adó Business Creators Falu, akik saját vállalkozásuk beindításán fáradoznak.

A Franchise Expo Paris kiváló alkalom üzleti találkozók levezényléséhez is – a LeClub-ban a rendszergazdák nyugodt és zavartalan körülmények között tárgyalhatnak személyesen az befektetőkkel, vállalkozókkal, franchise érdeklődőkkel.

Egy dátum a naptárba

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank