A Starbucks 2013 negyedik negyedévében 417 új üzletet nyitott világszerte, így már összesen 20 184 kávéházzal rendelkezik.
Hétfő
27.01.2014
Jól sikerült a 2013-mas hajrá a Starbucks számára: 29 százalékkal nőtt a nettó nyereség, kávézói száma pedig már húszezer felett.
 

Jelentősen nőtt az amerikai Starbucks, a világ legnagyobb kávéházláncának bevétele és nyeresége 2013 utolsó negyedévében: előbbi 4,2 milliárd dollárra emelkedett (12 százalékos növekedés 2012 ugyanezen időszakához képest), míg a nettó nyereség 814 millió dollárra ugrott, ami 29 százalékos bővülést jelent. A tavaly februárban sok idő után végre a franchise felé forduló hálózat összesen 20 184 kávéházzal rendelkezik világszerte.

2013 negyedik negyedévében, a legalább 13 hónapja meglévő üzleteiben világszerte 5 százalékkal nőttek az eladások és 4 százalékkal a vendégek száma. A legnagyobb növekedést Kínában és Kelet-Ázsiában érte el a Starbucks, ott 8 százalékkal bővült a forgalom és 7 százalékkal több vendég volt. Ázsia után Észak-Amerika és Dél-Amerika következett, ott együttesen 5 százalékos erősödés volt az eladásokban és 4 százalékkal több ember fordult meg a Starbucks üzleteiben. Hasonló eredményt ért el a cég az Európából, a Közel-Keletből és Afrikából álló térségben. Az eladások erősödésének üteme megegyezett az amerikaiéval, és a forgalom is 4 százalékkal nőtt.

„A világszerte sikeres értékesítés az ünnepi időszak alatt egy egészséges növekedést eredményezett, ami a legjobb működési gyakorlatokkal párosítva egy újabb rekordot hozott a negyedéves működési eredményekben. Az a folyamatos képességünk, hogy megvalósítsuk terveinket ezen a szinten is, magabiztosságot ad és megerősíti a 2014-es évre vonatkozó, agresszív növekedési céljaink realitását” – nyilatkozta a negyedéves eredmények kapcsán Troy Alstead pénzügyi igazgató.


népszerű a fórumban

Új dizájn, új üzlet

Ideje felfedezni a Subway® franchise hálózatában rejlő üzleti lehetőséget! Konferenciát szervez a Subway Budapesten, hogy megosszák tapasztalataikat mindazokkal,...

1 hozzászólás
utolsó 06.03.2018
Az étteremlánc, amely még Barack Obamát is rajongói közt tudhatja

Azoknak, akik érdekeltek a Five Guys által kínált franchise lehetőségekben, érdemes ellátogatniuk a hálózat honlapjára: www.fiveguys.com/franchising.

1 hozzászólás
utolsó 04.10.2016
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 22.08.2016
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 02.08.2014
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 07.11.2013
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 24.10.2013
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 15.07.2013
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 15.07.2013