A Coca-Cola Co. 2010-ben vásárolta meg legnagyobb amerikai palackozóját 12,3 milliárd dollárért, bebiztosítva ezzel a termelés és disztribúció feletti ellenőrzést. Idén áprilisban a vállalat bejelentette, hogy visszatérne franchise modelljéhez és elindítja ’refranchising’ programját.
Péntek
2013.12.27.
A Coca-Cola Co. bejelentette észak-amerikai üzletének átszervezését annak érdekében, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon franchise koncepciója.
 

A vállalat működési struktúrájának tavalyi, sikeres átszervezését követően, a Coca-Cola további lépéseket tesz, hogy felgyorsítsa ’refranchising’ programját (a saját tulajdonú palackozó üzemek, technológiák működtetési és használati jogainak átadása) a független palackozó partnerekkel. 2014. január elsejétől az integrált észak-amerikai üzletet különválasztják, amely két működési divíziót – a Coca-Cola Észak Amerikát és a Coca-Cola Refreshment – fog eredményezni. „Az átszervezés reprezentálja a tavaly bejelentett üzletfejlesztés következő lépését és nemzetközi tevékenységünk további erősítését” – mondta el Muhtar Kent ügyvezető igazgató, aki hozzátette – „Úgy alakítottuk üzletünket, hogy támogassa refranchising koncepciónkat, racionalizálja a jelentési útvonalakat és rugalmasságot biztosítson a jövőben.”

„Most abban a pozícióban vagyunk, hogy egy rugalmasabb működtetési rendszert vezessünk be, valamint hogy visszatérjünk egy hagyományos vállalati és palackozó modellhez Észak-Amerikában… Mindezzel erősíteni és felgyorsítani kívánjuk palackozó rendszerünk franchise hálózattá alakítását az elsőszámú piacunkon” – mondta el nyilatkozatban Muhtar Kent.

A Coca-Cola áprilisban jelentette be, hogy az Egyesült Államokban visszatérne a franchise modellhez, aminek keretében független vállalkozások szállítanák az italokat a helyi üzletekbe. A franchise programmal és szerkezeti átalakítással a vállalat csökkentheti a raktárak és a disztribúciós hálózat fenntartásával kapcsolatos költségeit, miközben megőrzi az ellenőrzést a palackozási folyamat felett.

A Coca-Cola bejelentette egyúttal azt is, hogy amerikai igazgatója Steve Cahillane távozik a vállalattól. Cahillane-t tartották Muhtar Kent vezérigazgató lehetséges utódjának – most Ahmet Bozer, a Coca-Cola International elnöke (aki az átszervezésben a latin-amerikai régióért lesz felelős) egyértelműen Kent következő kiszemeltje.


népszerű a fórumban

Indul a Fröccsbusz franchise

A Fröccsbusznak jelenleg nincsen elérhető franchise ajánlata; egyéb együttműködési lehetőségekről közvetlenül a vállalatnál tudnak érdeklődni:E-mail:...

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.14.
Indul a Fröccsbusz franchise

Üdvözlöm!Érdeklődni szeretnék milyen költségekkel jár a csatlakozás?E-mail:tcsb032@gmail.com

9 hozzászólás
utolsó 2016.06.07.
Husse márkabolt és bemutatóterem

A Husse márkabolt elérhetőségei: Cím: 1082. Bp. Horváth Mihály tér 2. Tel.: 0620-212-20-28 E-mail: hussedelpest@husse.hu Honlap:...

1 hozzászólás
utolsó 2015.01.14.
Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla

Egy meglepő kommentben Elon Musk megjegyezte, hogy ahogy a Tesla folytatja terjeszkedését mégiscsak szüksége lehet franchise üzletekre a vállalati Tesla szalonok...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni fröccsbusz üzemeltetésével és a költségekkel  kapcsolatban.  Tisztelettel: korosine

9 hozzászólás
utolsó 2014.02.11.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Kedves Marton Margó! Kérem adja meg elérhetőségét és a napokban keresni fogjuk! Az önéletrajzát a magyarorszag@husse.com e-mail címre küldheti...

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Franchise az állatok szerelmeseinek

Tiszteletem! Nagyon tetszik ez a lehetőség és érdekelne is. További információkra lenne szükségem. Üdvözlettel. Marton Margó

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Indul a Fröccsbusz franchise

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni a Fröccsbusz franchize lehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel!

9 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.