A márka a jövő évelején belép a cseh és az osztrák piacra is. A társaság tervei szerint 5 éven belül teljesen lefedi az Európai Unió piacát. Eközben folyik a magyarországi terjeszkedés is, idén karácsonyig 7 új üzletet nyitnak.
Kedd
2013.11.12.
Aláírták a Norbi Update romániai mester franchise szerződését, egyelőre négy erdélyi városban és Bukaresten nyílik Update üzlet.
 

Hivatalosan is indul Erdélyben és egész Romániában a Norbi Update üzlethálózat, aláírták ugyanis a fitnesz élelmiszer márka romániai mester franchise szerződését – tudta meg a hvg.hu. A Norbi Update első körben öt saját boltot nyit, egyet Bukarestben és négyet Erdélyben – Brassóban, Kolozsváron és Nagyváradon, a negyedik üzlet helyszíne még nem eldöntött. Ezek az üzletek még nem franchise rendszerben működnek majd, hanem az idén nyáron 5 millió forint jegyzett tőkével megalakított Update1 Europe Zrt. pilotjaként indulnak. Romániában a társaság a Gameworld Csoport nemzetközi kaszinócéggel működik együtt.

"Terveink szerint évente legalább 10 új üzletet nyitunk az országban" – mondta a hvg.hu-nak Schobert Norbert, a társaság vezérigazgatója. Románia mellett 2014-ben Csehországban és Ausztriában is indul a fitnesz franchise hálózat kiépítése, ezekben az országokban előszerződéssel rendelkeznek. Csehországban helyi partnerrel nyitnak, Ausztriában pedig a zrt. nyitja az első két üzletet – köztük az egyiket Bécsben. Az osztrák érdeklődés nagyon erős, soproni üzletük nagyobb forgalmat bonyolít, mint a budapesti West endben lévő egység. Szlovákiában már három éve működik és terjeszkedik a brand, ott eddig 10 üzletet nyitottak, idén ősszel további kettőt terveznek. A franchise iránt lengyel, ukrán, orosz, szerb és német átvevők is érdeklődnek.

A kizárólag magyar termékeket forgalmazó társaság tervei szerint 5 év alatt ez egész Európai Uniót lefedik hálózatukkal, a vezérigazgató szerint ez annyit jelent, hogy országonként a mérettől függően 50-100 üzletet indítanak. A Norbi Update web áruház pedig az Európai Unió teljes területére szállít.

Jelenleg összesen 116 üzlet működik, ebben még nincs benne az öt új romániai egység. Partnereiket központi logisztikáról látják el, melyben kizárólagos disztribútoruk a Havi Logistic Kft. Választékuk csak innen beszerezhető, így biztosítják az Update1 brand használatát és a központi marketinget. A szortiment 540 termékből áll 2014 végére ezerre tervezik növelni a kínálatot.

A vezérigazgató szerint Európában nincs versenytársuk az alacsony szénhidrát tartalmú élelmiszerek piacán, hálózatos rendszerben egyed uralkodóak a piacon, így kézenfekvő, hogy világmárkává fejlesszék a brandet.