„A Surf’n’Fries segít, hogy a franchise partnerek számára legyen egy világos koncepció és jövőkép ahhoz, hogy a legjobb chipseket és sült krumplikat értékesítsék szerte a világon. Emellett az eredetiség szempontjából fontos az erős márka, speciális csomagolásaink és a termékek, alapanyagok kiváló minősége. A nemzetközi kereslet pedig adott, hiszen a burgonyát és a sült krumplit a szó szoros értelmében az egész világon alapvető ételként fogyasztják – nemzetiségtől, kortól vagy nemtől függetlenül.”
Andrija Colak, Surf’n’Fries
Hétfő
2013.11.11.
Andrija Colak társalapító értékelte a Surf’n’Fries expanziós terveit az európai (többek közt magyar) piacokon, mesélt a fejlesztésekről és a forradalmian új S’n’F technológiáról.
 

Értékesítési hálózatának bővüléséből ítélve mondhatjuk, hogy sikeres évet zár maga mögött a Surf’n’Fries. A horvátországi székhelyű gyorsétterem lánc először vegyesvállalatot hozott létre Törökországban és nyitott egyedi bárokat Isztambulban. Ezt követően indultak el a franchise egységek Bécsben, a közelmúltban aláírták romániai keretszerződésüket, nemrég pedig a hálózat bejelentette, hogy a magyarországi mester partner megtalálásával hazánkban is megjelenik a "street food" hálózat – első körben öt egységet nyitnak Budapesten. Úgy tűnik tehát, hogy lassan, de biztosan hódító útjára indul ez a gyorséttermi koncepció Európában.
Andrija Colak, a Surf’n’Fries társalapítója beszélt a további tervekről az európai (többek közt magyarországi) terjeszkedéssel kapcsolatban, valamint a hamarosan megvalósuló ötletekről, fejlesztésekről.

Az idei évnek lassan vége és már el is nyerték a ”sült krumplik királya” címet. Hogyan értékeli a 2013-mas évet idáig és mit tartogat még a Surf’n’Fries számára?
2013 rendkívül mozgalmas és kihívásokkal teli volt számunkra. Tettünk egy nagy lépést előre a török piacon, ahol már három egységgel jelen vagyunk, elsősorban mobil értékesítési pontokkal bővítettük hálózatunkat az Adriánál, valamint – szintén mobilegységek kialakításával Bécsben – beléptünk az osztrák piacra is. Jelenleg a romániai és magyarországi piacra lépést készítjük elő. Ugyanakkor mindez nem volt egyszerű feladat. A nehéz gazdasági környezet Horvátországban érintette a gyorséttermi szektort is, amely leginkább a jelentős forgalomcsökkenésben tükröződik. Emellett a közelmúltban történt törökországi zavargások tovább bonyolították a működést és hálózatbővítést az országban. De tudjuk kezelni ezeket a kihívásokat és képesek vagyunk előrelépni.

Mondhatjuk, hogy 2013 forradalmi volt a Surf’n’Fries számára az új krumplisütési technológiák kifejlesztésének köszönhetően. Milyen technológiáról van szó pontosan?
Ez a Surf’n’Fries – Airfryer sütőberendezés, amit közel egy éven keresztül fejlesztettünk egy svéd céggel közösen. Bízunk benne, hogy ez a technológia lehet a fordulópont, ha nem a forradalom a gyorséttermi szektorban: az eszköz segítségével úgy tudunk igazi hagyományos vagy akár egyedi hasábburgonyát készíteni, hogy ehhez egy csepp olajat sem használunk fel!! Az a tény pedig, hogy a világon egyik gyorséttermi lánc sem rendelkezik a technológiával, hatalmas versenyelőnyt is jelent, különösen az amerikai és nyugati piacokon. Ráadásul – az olajvásárlás mellőzésének köszönhetően – a technológia jelentősen csökkenti a működési költségeket is, illetve csökkenti a kezdeti beruházás mértékét, ugyanis a készülékhez nem kell szellőző berendezést kialakítani.

Az eddigi tapasztalattal a háta mögött mit gondol, mi jelentheti, mi biztosíthatja a sikeres nemzetközi terjeszkedést a Surf’n’Fries számára?
A Surf’n’Fries segít, hogy a franchise partnerek számára legyen egy világos koncepció és jövőkép ahhoz, hogy a legjobb chipseket és sült krumplikat értékesítsék szerte a világon. Emellett az eredetiség szempontjából fontos az erős márka, speciális csomagolásaink és a termékek, alapanyagok kiváló minősége. A nemzetközi kereslet pedig adott, hiszen a burgonyát és a sült krumplit a szó szoros értelmében az egész világon alapvető ételként fogyasztják – nemzetiségtől, kortól vagy nemtől függetlenül.

A Surf’n’Fries koncepció tehát folyamatosan fejlődik – a sütési, csomagolási, egyéb technológiáktól kezdve a franchise rendszerig. Hol számíthatunk változásra a következő év(ek)ben?
Van egy új, teljesen őrült ötlet, és ez a sült krumpli házhozszállítás - drónok segítségével! Bár még igen korai fejlődési szakaszban jár, nagyon érdekes gondolat, hogy egy miniatűr pilóta nélküli helikopter szállítja a rendelést közvetlenül az ügyfelek ajtajához.
Ezen kívül dolgozunk egy olyan koncepción elsősorban az osztrák, német és magyar piacokra, ami a Surf’n’Fries mobil értékesítési pontok egy nagyobb méretű formáját jelenti, és pótkocsiként lehet mozgatni egyik helyről a másikra.
Ami pedig a franchise hálózat bővítését illeti, azt kell mondanom, hogy rengeteg időt kell szentelni ennek. Nemrég mester franchise szerződés kötöttünk Romániában és Magyarországon, ezekben az országokban jövőre indul meg a hálózatfejlesztés, valamint elkezdtük kidolgozni az ukrajnai próbaegység elindítását is. Hosszútávon a célunk, hogy minden európai piacon jelen legyünk, de folynak tárgyalások amerikai és közel-keleti érdeklődőkkel is.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.