2013.09.23.

A körülmények ellenére is

Az ukránok találékonyak, mondja Yuliya Geraschenko, a PROFIT system, Ukrajna ügyvezetője. Franchise piaci kitekintés – Ukrajna.

A nyolc országban jelen lévő franchise tanácsadó, a PROFIT system csoport ukrajnai irodájának vezetője, Yuliya Geraschenko engedett betekintést a franchise piac jelenlegi helyzetébe keleti szomszédunknál. Megtudtuk, milyen akadályokkal és kihívásokkal kell szembenézniük a franchise szereplőknek, akik kiterjesztenék franchise rendszerüket Ukrajnára is vagy éppen a helyi partnereknek, akik az országban vállalkoznának. Kihívásból van bőven – tudtuk meg a franchise szakembertől, de az optimizmus sem hiányzik Ukrajnában.

Yuliya Geraschenko Fotó PROFIT system

„Sok hiányosság van, azonban az ukrán vállalkozók nagyon rugalmasak és találékonyak. Képesek teljesíteni nehéz, kihívó környezetben is.”
Yuliya Geraschenko

Hogyan alakul a PROFIT system tevékenysége, fejlődése Ukrajnában?
A piaccal együtt növekszünk és fejlődünk, de nem vagyunk egyedül. Ukrajnában van több franchise-piaci szolgáltatásokat kínáló cég is. Úgy gondolom, a nagyobb szereplők számára talán mi vagyunk a legkomolyabb üzleti partner, de ez nem jelenti a versenytársak ignorálását. Főbb ügyfeleink közt van az ásványvíz disztribútor IDS Aqua Service, a legnagyobb IT és elektronikai üzlethálózat, a Saldom és márkák, amelyek Magyarországon is jól ismertek, mint a Samsonite vagy a Mexx.

Mik jelentenek akadályt, illetve kihívást a franchise számára Ukrajnában?
Az egyik a franchise jogi és intézményi kereteinek hiánya. Így bárki tettetheti magát franchise gazdának, miközben amit kínál az nem is igazán franchise. Sajnos az egész piac képe, megítélése szenvedi el ennek hatását. Egy másik probléma a bürokrácia és korrupció, valamint a szakmai, minősített franchise menedzsment hiánya, de hiányoznak azok a felsőoktatási intézmények is, amelyek a szakembereket kinevelnék az ágazatnak. Az alapvető problémák közé tartozik a nem túl erős középosztály, valamint a limitált vásárlóerő és vásárlói hajlandóság a szolgáltatás szektorban. Sok hiányosság van, azonban az ukrán vállalkozók nagyon rugalmasak és találékonyak. Képesek teljesíteni nehéz, kihívó környezetben is.

Népszerű téma a franchise az ukrán médiában?
Igen. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a franchise egy egyre növekvő ismertségre, népszerűségre tett szert a vállalkozók és a vállalkozni vágyók körében. Ez megfigyelhető volt a lehetséges franchise átvevők és franchise rendszert indítani tervező vállalkozók között is. Az újságírók pedig szintén örömmel fogadják egy-egy nagynevű márka megjelenését a franchise piacon. A növekvő érdeklődést különösen a bőrünkön érezzük, ugyanis 2011-ben elindítottuk negyedéves franchise magazinunkat, a következő kiadás lesz a tizedik.

A legfrissebb adatok alapján, mekkora a franchise piac Ukrajnában?
Becsléseink szerint nagyjából 400 vállalat rendelkezik egynél több franchise rendszerben működtetett üzlettel, értékesítési ponttal Ukrajnában.

---

A PROFIT system gondozásában és a Franchising.ua szerkesztőségének editálásában negyedévente jelenik meg a kis- és közepes vállalkozások, valamint a franchise világának szentelt 'Saját üzlet' c. franchise magazin Ukrajnában. Érdekes módon, az egész országban elérhető magazin értékesítése a szupermarketekben a legjobb.

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank