Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Ma szerte a világon több mint 120 Vapiano étterem működik, 4 kontinens 26 országában és a részben franchise-ban terjeszkedő koncepció világkörüli útja még korántsem ért a végéhez.
Kedd
2013.09.24.
A német tulajdonú, de olasz konyhára építő étteremlánc várhatóan októberben nyitja negyedik budapesti éttermét.
 

A 2002-ben, Hamburgban alapított Vapiano – a német, európai, majd további 3 kontinens piacainak meghódítása után – mára egy 26 országban több mint 120 étteremmel jelenlévő hálózatot épített ki és ”fast causual dining” koncepciójával többszázezer vendéget szolgál ki nap, mint nap. Az étteremlánc Németországban és külföldön egyaránt 2004-től franchise rendszerben folytatta terjeszkedését, Magyarországon 2007-ben jelent meg a márka. A Vapiano kizárólagos magyarországi képviselője várhatóan októberben nyitja következő, negyedik éttermét a budapesti WestEnd City Centerben, amely így – a Mom Park után – már a második bevásárlóközpont, aminek falain belül alakít ki éttermet a hálózat.

Magyarországon a látványkonyhákban (a Fashion Street-en, Óbudán és a Mom Parkban található éttermekben) évente több mint 800 ezer vendég számára készítik el akár egyedi kívánságaikat is – a negyedik étterem megnyitásával pedig az egymilliós éves vendégforgalmat is könnyen elérhetik. Hazai fennállásának hat éve alatt ez lesz a negyedik étterme a prémium minőségű olaszkonyha képviselőjének. Az egyenként nagyságrendileg egymillió eurós beruházást igénylő éttermek az elmúlt évek piaci, gazdasági kihívásai ellenére is nyereségesen üzemeltek, bár a befektetések megtérülése – a német minőséget a magyar gazdasági környezetben is fenntartva – lassabb, mint Európa nyugati felében.

A Budapesten kívüli Vapiano éttermekre még biztosan várni kell, de a hosszabb távú tervek között ott van a fővároson kívüli nagyobb városok és régiók meghódítása is. Többek közt például Pécs is benne van a pakliban, de csak 2015-re reális, közölte a Vapiano Magyarország közösségi oldalán.

A Vapiano étteremlánc sikerének titka, hogy az alapítók olyan tereket hoztak létre az éttermekben, ahol nem kell asztalt foglalni vagy kiöltözni és úgy érezheti magát az ember, mintha egy barátjához ugrott volna be egy könnyű vacsorára és beszélgetésre. A nemzetközi és hazai siker mindezek mellett a kiváló alkalmazottaknak, a prémium minőségű és friss alapanyagokból készített ételeknek, valamint a Matteo Thun által életre keltett dizájnmegoldásoknak is köszönhető.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.