A McDonald’s vezetőségének az USA-ban már így is elég nagy fejfájást jelentenek a csökkenő értékesítési adatok, most pedig egy esetleges franchise partneri ”lázadással” is meg kell küzdeniük.
Péntek
2013.08.23.
Mozgolódnak a McDonald’s amerikai franchise partnerei a növekvő fizetési kötelezettségek ellen.
 

A növekvő kötelező havi díjak miatt elégedetlenek a McDonald’s franchise partnerei az Egyesült Államokban. A több mint 14 ezer amerikai étterem 90 százalékát működtető franchise partnerek sokallják a bérleti díjakat, valamint a fejlesztések és képzések miatt megemelkedett royaltyt. „Egy McDonald’s étterem egyszerűen már nem olyan profitáló, mint amilyen szokott lenni” – mondta el egy franchise tulajdonos. A franchise partnerek már több partnertalálkozót is szerveztek, hogy megvitassák, hogyan tudnák kikényszeríteni a költségek csökkentését a franchise központnál.

Jelenleg - a nem rég eszközölt emelések következtében - az értékesítések 12 százalékát kell befizetni a franchise központnak, a franchise partnerek pedig azt szeretnék elérni, ha a rendszergazda ezt visszavinné a „történelmi” 8,5 százalékra. A McDonald’s a Bloomberg amerikai hírportálnak elmondta, hogy „a McDonald’s étteremtulajdonosokkal és beszállítókkal való közös munka folytonossága érdekében biztosítani kell a minőséget és élményt vásárlóink számára, ez pedig képzésekbe és technológiai fejlesztésekbe való befektetésekkel jár.”

A McDonald’s globálisan, 119 országban több mint 69 millió vásárlót szolgál ki naponta. A világszerte több mint 34 ezer McDonald’s étterem közel 80 százalékát helyi vállalkozók – franchise partnerek – üzemeltetik. Amerikában ez az arány 90%.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.