Svéd franchise óriások Szerbiában

„Izgatottan várjuk, hogy 2013 őszétől a szerb vásárlóknak is elérhetővé tegyük a minőségi divatárukat, méghozzá a legjobb áron” – mondta el Karl-Johan Persson (a képen), a H&M ügyvezető igazgatója.
Szerda
2013.08.21.
Szomszédunknál nyit a hónap végén a H&M, az IKEA pedig áprilisban indíthatja „megastore”-ját.
 

A Hennes&Mauritz (H&M) web áruházának elindításával belépett a szerb piacra, az első üzletet augusztus 29-én nyitja meg a svéd divathálózat. A több mint 2100 négyzetméteren elterülő új H&M üzlet Belgrádban, a Delta City nevű bevásárlóközpontban kerül kialakításra.

A H&M januárban jelentette be céljait az idei évre, amiben új piacokon – Szerbia mellett Chilében, Észtországban, Litvániában és Indonéziában – való megjelenést ígért. „Izgatottan várjuk, hogy 2013 őszétől a szerb vásárlóknak is elérhetővé tegyük a minőségi divatárukat, méghozzá a legjobb áron” – mondta el Karl-Johan Persson, a H&M ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt egy évben - részben a franchise terjeszkedés keretében - több mint 300 üzletet nyitott a H&M, amivel összesen – a világ 48 országában – már 2700 felett jár a boltok száma.

Nem az egyetlen

A H&M mellett egy másik svéd márka, a világ vezető bútor áruházlánca, az IKEA is bejelentette, hogy megjelenik Szerbiában és szintén a fővárosban nyitja meg első üzletét. A népszerű bútorhálózat 2014 áprilisában érkezik az országba – jelentette be Aleksander Vucic, szerb miniszterelnök-helyettes az év elején, aki elmondta „Hosszú idő után az IKEA Szerbiába érkezésének kérdése eldőlt.”

A beruházás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de az IKEA egy pár éve már próbál belépni a szerb piacra. Eddig azonban a svéd vállalat és a szerb kormány nem tudott megegyezni a megastore helyszínéről és a telek áráról. Az eredeti tervek szerint az IKEA 2012-ig megkezdte volna a beruházásokat, cserébe az olcsó építési telekért. Azonban ezt követően a divatóriás állítólag felhagyott az egész tervvel, a kormány pedig visszavonta az ajánlatot, miközben azért biztosította a svéd felet, hogy mindig szívesen látott Szerbiában.

Ezzel összhangban Boris Tadić szerb elnök még tavaly kijelentette, hogy az IKEA Szerbiába érkezése az uniós tagjelöltség konkrét eredménye. A cég jelenléte ösztönzőleg fog hatni a szerbiai bútoriparra, és új munkahelyek megnyitását teszi lehetővé – tudta meg a voiceofserbia.org.