Új működési struktúra a Helen Doronnál

"elsősorban a nyelviskola vezetőkért vagyunk, az ő hatékonyabb működésükre szeretnénk nagyobb figyelmet szentelni. Más típusú, koncentráltabb marketinget folytatunk, más gazdasági alapokra figyelünk, és sokkal inkább az iskolákért tevékenykedünk, mint eddig" – Mészáros Szilvia.
Hétfő
2013.07.29.
Szemléletváltás következhet a nyelviskola hálózatnál. Megvásárolta a magyarországi mester franchise jogokat a Gyerekangol Kft.
 

A Gyerekangol Kft. tulajdonképpen a Helen Doron partneriskolák szövetsége, a céget 47 nyelviskola tulajdonos közös összefogásával hozták létre. A korábbi magyarországi mester franchise tulajdonos – a J.G.K. Kommunikációs, Oktató és Szolgáltató Kft. – és a Gyerekangol Kft. között létrejövő adás-vétel teljes mértékben közös döntés volt – tudtuk meg Mészáros Szilviától, a franchise hálózat szakmai vezetőjétől. „Maga a J.G.K. Kft. érzékelte, hogy valamilyen módon reagálni kell a megváltozott gazdasági helyzetre, mi pedig felajánlottuk a mester jog megvásárlását és egy másfajta működési struktúra kialakítását.”

Mészáros Szilvia szerkesztőségünknek elmondta, amellett, hogy új termékekkel és a központi innovációk bevezetésével frissítik tanfolyamjaikat, a magyarországi Helen Doron nyelviskolák és szolgáltatásaik alapvetően maradnak ugyanazok. Ugyanígy a franchise modell sem változik jelentős mértékben, az új vezetés inkább a hálózat működési struktúrájában hozna el változásokat. „A Gyerekangol Kft. a partner nyelviskolák összefogásával jött létre, ez már előrevetíti, hogy itt elsősorban a nyelviskola vezetőkért vagyunk, az ő hatékonyabb működésükre szeretnénk nagyobb figyelmet szentelni. Más típusú, koncentráltabb marketinget folytatunk, más gazdasági alapokra figyelünk, és sokkal inkább az iskolákért tevékenykedünk, mint eddig” – mondta el a szakmai és franchise vezető.

Ma Magyarországon 58 Helen Doron nyelviskola vezető tevékenykedik, de megtudtuk, hogy a nyári időszak egyrészt a szeptemberi iskolakezdésre való felkészüléssel, másrészt pedig az új partneri szerződések megkötésével telik. „Jelenleg napi szinten vannak új érdeklődők, szeptemberben a tervek szerint 63-65 partnerrel kezdjük a tanévet. Hosszútávon célunk, hogy az ország minden területén legyen Helen Doron nyelviskola.”

Magyarország egész területén van lehetőség új Helen Doron nyelviskola megnyitására vagy akár egy már meglévő átvételére is. A múltban a franchise jog egy viszonylag nagy területre terjedt ki – általában minimum 50 ezer lakosú településekre. Azonban tavaly szeptember óta már jóval kisebb területért felelős partnerként is lehet csatlakozni. „Egy százezres település irányításához elsősorban jó programszervezőnek és vezetőnek kell lenni. Sokan azonban nem üzletemberként vágnak bele egy Helen Doron iskola működtetésébe, hanem tanárként, elhivatottságtól vezérelve” – mondta el tapasztalatait Mészáros Szilvia és hozzátette – „aki tanárként akar nyelviskola vezető lenni, ő lehet, inkább egy kisebb területen tud jól működni.”