Az étterem kialakítása is eltér majd az eredetitől, így például már nem találkozhatunk majd az alapító Colonel Harland Sanders ikonná vált, fehér szakállas képeivel, viszont az új koncepció nevében az „eleven” a - Sanders eredeti receptjében használt - tizenegy fűszerre utal. A KFC szerint az új logó is felfrissítheti a 61 éves márkát.
Kedd
2013.07.23.
KFC eleven – a nemzetközi gyorsétterem hálózat egy új, modernebb koncepciót tesztel.
 

A Kentucky Fried Chicken augusztus 5-én nyitja meg új koncepciójának első egységétét Amerikában, a louisville-i központ mellett. Az első „KFC eleven” étterem már egy kívül-belül megújult hálózatot fog tükrözni: jelentősen frissül a menü, megjelennek új ételek és italok is, kizárólag csont nélküli csirkerészekkel várják majd a vásárlókat és még a logót is lecserélik. A korszerűsítő koncepció második étterme 90 nap múlva nyílhat, továbbiak pedig a következő év elején. Végül – vagy az egész koncepciót vagy csak egyes részeit – kiterjeszthetik az egész KFC hálózatra, köztük a magyarországi éttermekre is. A KFC eleven elindítása egyfajta válasz azokra a kihívásokra, amelyek elé a piaci verseny állítja a gyorsétterem hálózatot.

John Cywinski, a KFC elnöke egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a gyorsétterem lánc nagy reményeket fűz az új étteremhez, amely a tervek szerint a tesztidőszak alatt megmutatja, hogyan tudnak még szélesebb fogyasztói rétegeket elérni, különös tekintettel a húszas és harmincas korosztályra, valamint a nőkre. A KFC eleven a hagyományos csirkereceptek mellett új sült krumplival, fokhagymás törtburgonyával, coleslaw salátával, új fűszerezéssel, pita-kenyérrel, csirke szendvicsekkel, csirkesalátákkal és csirkés rizstállal várják majd a vásárlókat. Az ital fronton smoothie-k és limonádék kerültek be a menübe.

A KFC 25 ezer éttermével a harmadik legnépszerűbb márka a világon, a McDonald’s (34 ezer egység) és a Subway (35 ezer) mögött. A gyorsan növekvő gyorséttermi szektor sok kihívást rejt a KFC számára és míg a szegmens egésze 13,2 százalékkal bővült az USA-ban, addig a KFC értékesítései mindössze 3 százalékkal nőttek. A legnagyobb versenytársak, a McDonald’s és a Burger King esetében 3,3, illetve 3,5 százalékkal nőttek a bevételek.

Az augusztus ötödikei első egységet 90 nap múlva követheti a második – mondta el John Cywinski – majd továbbiak, más piacokon is. Végül vagy a koncepció egyes részeit vagy egy az egyben az egészet kiterjesztik az egész KFC hálózatra. „Ha sikerül megtalálnunk a márka kifejezésének egy modernebb módját, akkor azt akár rendszerszinten is bevezethetjük.”


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.