„A Zöld Planéta franchise partnerei megdolgoznak a sikerért, de biztosak lehetnek benne, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét.”
Hétfő
2013.07.15.
„Franchise hálózatunk célja, hogy egy-egy megyéért felelős partnereinkkel országosan fejlesszük a gazdaság különböző ágazatait” – Szabó Ildikó, a Zöld Planéta franchise alapítója.
 

A Zöld Planéta Kft. olyan környezetvédelmi és energiakorszerűsítési programok kidolgozásával és megvalósításával foglalkozik, amelyek korszerűsítési, felújítási és építési kihívásokra kínálnak költséghatékony megoldást. Azonban a 2013 óta franchise rendszerben terjeszkedő hálózat tevékenysége egy jóval komplexebb tevékenységet foglal magába – elsősorban a különböző gazdasági ágazatokat érintő fejlesztéseknek köszönhetően – sok területre kiterjed. A vállalat mottója egyúttal össze is foglalja a víziót: "...közös munkával egy környék, egy helység vagy egy régió lakossága képes legyen olyan tevékenységek kezdeményezésére, levezetésére és fenntartására, amelyekkel javítja saját helyzetét és nagyobb lehetőséget teremt Ön-Maga számára, hogy saját gazdasági jólétét meghatározza" (Gary B. Hansen). A Zöld Planéta franchise és a Közösségi Összefogás Békés Megyéért Alapítvány alapítójával, Szabó Ildikóval beszélgettünk.

Hogyan jött létre a Zöld Planéta koncepció?
2010-ben a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) kért fel egy tanulmány elkészítésére az új Széchenyi Terv kapcsán. Ekkor ismerkedtem meg mind a magyar, mind pedig az uniós településfejlesztési stratégiákkal. Ekkor szerettem bele az építőiparba, valamint ekkor kezdett el foglalkoztatni, hogy a megújuló energiaforrások hogyan integrálhatóak be költséghatékony módon a gazdaság különböző ágazataiba, valamint az emberek mindennapi gondolkodásába. 2011 márciusában megalapítottam saját alapítványomat és nem sokkal később a Zöld Planéta franchise rendszert, amely többek közt erre a kérdésre ad választ. A koncepció értelmében először Békés megyében tűztük ki célul a települések fejlesztését és korszerűsítését – adott városért vagy faluért felelős településfejlesztőkkel. Azonban hamar felismertem, hogy az energiafelhasználási, környezetvédelmi (”zöld”) és infrastrukturális fejlesztések, valamint az ezeket összefogó üzleti modell egész Magyarországra kiterjeszthető, sőt országos szinten van igény és kereslet rá. Év elején meghirdettük franchise partnerprogramunkat, aminek keretében van lehetőség adott településre vagy megyére vonatkozó franchise jogok átvételére. Így mára franchise hálózatunk célja, hogy egy-egy megyéért felelős partnereinkkel országos szinten fejlesszük a gazdaság különböző ágazatait. Mindemellett pedig fontos célunk a migráció csökkentése és megállítása is.

Mondhatjuk, hogy a Zöld Planéta településfejlesztők munkájának két pillérje van, egyrészt adott település fejlesztése a korszerűsítési beruházásokkal, másrészt pedig a helyi vállalkozások támogatása, újak létrehozása?
Igen, nagy hangsúlyt fektetünk nem csak egy megye fejlesztésére a különböző építőipari és korszerűsítési programok segítségével, de a helyi vállalkozások versenyképesebbé tételére is. Az előbbi környezetvédelmi- és energiakorszerűsítési projektek megvalósításával, míg utóbbi a helyi kkv-k – ezen projektekbe történő – behívásával történik. Ezen kívül a rendszerünk tartalmaz olyan szolgáltatásokat is, amelyek külön a helyi vállalkozásoknak szólnak. Ilyen – a piacra jutás lehetősége mellett – a személyes tanácsadás, pályázatfigyelés, információ- és kapcsolatszerzés, stb. Ezt a két fejlesztési szintet pedig a mentor- és ifjúsági, valamint különböző vállalkozásindítást ösztönző programjaink kötik össze. A mentorprogram során célunk egy környezettudatos vállalkozói generáció kinevelése, a fiatalok munkába állásának segítése, valamint az életpálya követés.

Hogyan halad eddig a hálózatbővítési stratégia megvalósulása?
Franchise rendszerünk elindításakor megyénként kb. 50 településfejlesztő, valamint egy megyei vezető csatlakozását tűztük ki célul. Franchise központként Békés megyét, ezen belül négy települést fedünk le. Február óta már nyolc településfejlesztő csatlakozott hozzánk és a folyamatos partneri jelentkezések mellett, további három csatlakozás az elkövetkező napokban realizálódik. Ezt a kezdést pedig mindenképp sikerként könyveljük el. Nagy hangsúlyt fektetünk a franchise érdeklődők szűrésére és kiválasztására, ugyanis egy franchise hálózat sikere a megfelelő franchise partnerek megtalálásában rejlik.

Milyen követelményeket állítanak a franchise partnerekkel szemben?
Partnereink tevékenysége alapvetően arra irányul, hogy minden ágazat legmagasabb szintű, helyi szakembereit hívják be a projektek megvalósításához, ezért elsősorban a megfelelő vállalkozói szemléletre és a megújuló energiák melletti elhivatottságra helyeztük a hangsúlyt. Főként a megyei vezetők esetén tartjuk fontosnak a gazdag élettapasztalatot, így velük szemben a min. harmincadik betöltött életév is követelmény. Természetesen a vállalkozói múlt előnyt jelent a csatlakozáskor, azonban nincs szükség speciális szakmai tapasztalatra, hiszen több lépcsős oktatási rendszerünk és kidolgozott üzleti modellünk biztosítják a lehetőséget a szükséges ismeretek elsajátításához. A képzések vizsgával végződnek, így tudjuk szűrni a jelentkezőket és megbizonyosodni, hogy a partner elsajátította a know-how-t és felkészült a feladatok ellátására.
Rendszerünk önszűrő olyan szempontból is, hogy az eredmények csak munkával érkeznek. A Zöld Planéta franchise partnerei megdolgoznak a sikerért, de biztosak lehetnek benne, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét.

Jelenleg Magyarországon mennyire van igény az energiakorszerűsítési és környezetvédelmi projektek iránt akár lakossági, akár önkormányzati/állami szinten?
Ugyan ma Magyarországon még mindig nagy szükség van gondolkodásunk megváltoztatására, de egyre nagyobb igény mutatkozik a lakosság körében, egyre többen ismerik fel a megújuló energiaforrásokra épülő korszerűsítések szükségességét, ugyanis ezekkel a projektekkel sok költséget spórolhatunk már a háztartások szintjén is, illetve a környezetünk védelme mindenkinek elemi érdeke. A legújabb, aktuális állami és uniós politikák is egyre nagyobb mértékben fordulnak a megújuló energiaforrásokhoz, amik (néhány állami beruházás mellett) elsősorban a pályázatok számában és sokféleségében mutatkozik meg. A támogatásoknak és megfelelő projektmenedzsmentnek köszönhetően a szükséges lakossági befektetés is enyhül, aminek köszönhetően már nem igaz az, hogy az ilyen típusú beruházások a megfizethetetlen kategóriába esnének. Ma, Magyarországon rendelkeznek akkora megtakarítással az emberek, hogy ezeket a korszerűsítéseket meg lehessen valósítani.
Ami viszont sajnos ma Magyarországon problémát jelent, az az elnyert pályázatokhoz tartozó „mutyizás” és hosszadalmas, bonyolult eljárási menet, amik lelassíthatják ezeket a fejlesztéseket. Ezért is franchise rendszerünket alulról építkezve alakítottuk ki, igyekszünk a lakosság bevonásával és gondolkodásmódjának megváltoztatásával előre lépni. Mivel ezt tudjuk, hogy nehézkes, rendszerünk ezt a problémát is kezeli, lehetőség van akár pályázatok nélkül, állami támogatással, költséghatékony projekteket megvalósítani.

Milyen projektek valósultak meg eddig a Zöld Planéta szervezésében? Esetleg van olyan program, aminek népszerűsége eddig kimagaslik?
A Zöld Planéta alapvetően 9 projektet kínál és a legtöbb település esetén mindegyikre, de legalábbis többségük kombinációjára lenne szükség. Mivel franchise rendszerünk alulról építkezik, talán nem meglepő, hogy először a lakosságot igyekeztünk elérni programjainkkal. Talán ezzel magyarázható, hogy eddig a családi ház és fűtéskorszerűsítési programunk érdekelte legjobban az embereket, de nagy sikerrel zajlott már le új ifjúsági programunk, illetve nyertünk már el pályázatot különböző energiakorszerűsítési projektekre vagy napkollektoros beruházásra. Jól halad energia fatelepítési programunk is, aminek értelmében jövő évvégéig egymillió facsemetét szeretnénk telepíteni szerte Magyarországon. Viszonyítási alapul, Magyarország 2020-ig teljesítendő, zöldenergia termelésre vonatkozó, EU-s vállalásának negyedét ezzel a programmal már teljesíthetjük is.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.