A Balaton legnagyobb kemping-üzemeltetőjének számító Balatontourist Kft. az idén 17, önkormányzatoktól és gazdasági társaságoktól bérelt egységet működtet a tó körül, ebből a négy nagyobbat (Balatonfüreden, Siófokon, Balatonszemesen, Révfülöpön) saját maga, a többit franchise rendszerben bérlők bevonásával.
Péntek
2013.07.05.
A főszezonra befizetett előlegek és előfoglalások aránya 8-10 százalékkal nőtt a Balatontourist kempingjeiben.
 

A tavalyihoz hasonlóan alakult az előszezon forgalma a Balatontourist Kft. kempingjeiben, a főszezonra befizetett előlegek és előfoglalások aránya 8-10 százalékkal nőtt, így van remény arra, hogy az idei szezon kedvezően alakul - tájékoztatta Székely Ferenc, a társaság igazgatóhelyettese az MTI-t szerdán. A cég szeptemberig nyitva lévő kempingláncában az előszezonban csak a forgalom 15 százalékát bonyolítják, így a következő két hónapban dől el, mennyire lesz eredményes az év. A klasszikus kempingezők egész nyáron találnak szabad helyeket, a kempinghálózat mintegy 500 üdülő-, és mobilházának, valamint bér-lakókocsijának zöme azonban augusztus 20-ig, a főszezon végéig már csak korlátozott számban képes vendéget fogadni. A vendégek 50 százaléka magyar, a külföldi turisták közül legtöbben még mindig Németországból érkeznek.

Székely Ferenc kifejtette: az idei szezonra, csakúgy mint korábban, történtek jelentős felújítások, fejlesztések, és a kempingek rentábilis működtetését nem befolyásolja, hogy a háttérben tulajdonosváltás történhet. Mint ismeretes, az SCD Csoport hajdani, balatoni kempinghálózatot is tartalmazó érdekeltségeit két éve megvásároló Turisztika Hungária Kft. kempingtulajdonos projektcégei közül 16 ellen indult felszámolási eljárás. Az SCD egykori kempingláncának mintegy negyede már több éve nem üzemel, de a többit a Balatontourist működteti.

A szintén a Turisztika Hungária Kft. érdekeltségébe tartozó Balatontourist egységeiből tizenkettőt érint a felszámolási eljárás (amelyekből eddig egyet sem sikerült értékesítenie a felszámolónak), de ez nem befolyásolja a sikeres üzemeltetésüket - hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

Az eredményesen működő, tehát a felszámolási eljárás által nem érintett Balatontourist tavaly még üzemeltette a hajdan SCD érdekeltségben lévő siófoki Club 218 Apartman-házat is, ami azóta banki tulajdonba került értékesítési céllal.

Forrás: MTI