A Certified E-Friendly Food franchise partnerek oktatáson és képzéseken vesznek részt, ahol megtanulják többek közt azt is, hogy hogyan lehet megnyerni a vásárlókat.
Kedd
2013.08.13.
A vásárlói tudatosság áll a CEFF tevékenységének középpontjában. A cseh cég elindítaná franchise programját Magyarországon.
 

A Certified E-Friendly Food (CEFF) elsősorban kereskedelmi hálózatok számára értékesített, élelmiszerekre vonatkozó bizonyítványok kiállításával foglalkozik. A tanúsítványt kérhetik gyártók, forgalmazók, kiskereskedelmi láncok és egyéni vállalkozók is. Az élelmiszergyártók 315 eurót fizetnek évente minden, a CEFF által hitelesített termék után (a termék nem tartalmaz adalékanyagokat, tartósítószereket, mesterséges színezékeket, édesítőszereket, glutamátokat). A franchise központ és a partnerek egy hiteles laboratóriumban, véletlenszerűen kiválasztott minta alapján rendszeresen tesztelik a CEFF logóval ellátott termékeket. Ennek költsége 60 euró. A központ adatai alapján a franchise partnerek az első évben átlagosan 100 tanúsítványt tudnak értékesíteni, a másodikban 500-at és a harmadik évben már könnyen elérik az ezres határt.
A tanúsítványok növekvő száma többek közt azért reális, mert azokat általában évről-évre megújítják. - „A tapasztalataink azt mutatják, hogy a gyártók és a kereskedelmi hálózatok 99 százaléka megvásárolja a következő egy évre is a CEFF bizonyítványt. Többnyire a visszamondások is egyszerűen az üzleti tevékenység beszüntetése miatt történnek” – mondta el Jitka Palatová, a CEFF hálózatfejlesztési menedzsere.

Ahhoz, hogy a franchise partnerek egy sikeres vállalkozást tudjanak működtetni, képesnek kell lenniük a gyártók, forgalmazók termékeinek erősítésére a CEFF logó felhasználásával - az egészségesség megerősítéséhez. Annak érdekében, hogy ennek mikéntjét a partnerek megfelelően elsajátíthassák, a franchise központ rendszeresen szervez képzéseket azokról az élelmiszer-összetevőkről, adalékanyagokról, amik kedvezően befolyásolják a vásárlók egészségét. A franchise partnerek marketingtámogatást is kapnak és népszerűsíthetik a hitelesített termékeket a központ által biztosított online felületeken is. Az induláshoz szükséges teljes befektetés a partnerek részéről ötezer euró, amiből négyezer a belépési díj.

A franchise átvevőkkel szemben nem követelmény szakirányú végzettség, viszont olyan üzleti tapasztalat megléte igen, aminek során közvetlen kapcsolatba kerültek az ügyfelekkel. További elvárás – a nemzetközi adatbázisok és kapcsolattartás következtében – az angol nyelvtudás, valamint alapfokú számítógépes ismeretek a webes felületek kezeléséhez. A partnereknek ezek mellett egy felszerelt irodára (számítógép, laptop, stb.) és saját autóra is szükségük lesz.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.