kép: Egy Fresh&Easy áruház az USA-ban, a Tesco balsorsú próbálkozása az amerikai piacokon való megjelenéshez.
Hétfő
2013.04.22.
Az amerikai bukás után most úgy tűnik, a brit vállalat új üzleti modellekkel próbálja fenntartani növekedését. Magyarországon stabil a hálózat.
 

A Tesco birodalom által lefedett terület Nagy-Britanniától egészen Kínáig tart, és sokáig megállíthatatlannak tűnt a vállalat terjeszkedése. Most azonban - húsz év után először - profitcsökkenéssel zárta a februárban lezárult üzleti évét, igaz ennek legnagyobb része a sikertelen amerikai „szerencse-próbálásnak” köszönhető. Az Egyesült Államokból végül kivonuló, 199 egységgel üzemelő Fresh&Easy lánc soha nem hozott profitot, annak ellenére, hogy 1,2 milliárd fontot fordított rá a brit anyacég. - „Legszívesebben nem is beszélnék róla” - mondta Philip Clarke, a Tesco ügyvezető igazgatója egy rádiós interjúban, ahol arra kérték, hogy adjon magyarázatot a vállalat amerikai fiaskójára.

Az áruházlánc adózás előtti profitja 51%-al, csaknem 2 milliárd fonttal esett vissza előző évi eredményéhez képest. Az adózás utáni eredménye az amerikai kivonulást is figyelembe véve mindössze 120 millió font lett, ami 96%-al marad el a tavalyitól. A februárig tartó üzleti évben már az amerikai kudarc előtt is számítottak a profit 10%-os esésére, míg a forgalomtól 1,6%-os növekedést vártak az elemzők.

A Tesco nemrég bejelentette a Giraffe, családi alapítású étteremlánc felvásárlását, de részesedése van a Harris+Hoole kávézó-, és az Euphorium pékséghálózatokban is. Arról, hogy ezek a láncok mennyire tudják segíteni az üzletek teljesítményét, még várják a teljes kiértékelést. Az azonban kirajzolódni látszik, hogy a hálózat, a növekedés érdekében egyre nagyobb figyelmet szentel a franchise megállapodások nyújtotta lehetőségeknek, és ezáltal a független bolttulajdonosokkal való együttműködésnek.

Ilyen együttműködésre lesz lehetőség Nagy-Britanniában a One Stop lánc keretei közt is.A próbaegység már megkezdte működését és a következő hat hónapban a csoport további partnerek bevonását tervezi a franchise koncepció tesztelésének céljából. A Tesco koncepciója egyébként ugyanúgy működne, mint a versenytársai - például a Spar - által már működtetett franchise hálózatok: a független kiskereskedők fizetnek a One Stop márkanév használatáért, az anyavállalattól intézik a beszerzést és betartják a hálózati szabályokat.

Stabil magyarországi helyzet

Röviddel az anyavállalat pénzügyi beszámolója után a magyarországi Tesco Global Áruházak Zrt. is nyilvánosságra hozta éves jelentését. A Tesco beszámolt arról, hogy a most lezárt üzleti évben a szolgáltatások bővítése és az innováció volt tevékenységének fókuszában, egyebek között előkészítették a nemrégiben startolt Tesco Online bevásárlási lehetőséget, és elindították mobiltelefon szolgáltatásukat.

A cég magyarországi bevétele 709 milliárd forintra nőtt megelőző év 705,2 milliárdjához képest, és –a válságadó megszüntetésének köszönhetően - ez tovább növekedhet a 2013/14-es üzleti évben is. Az áruházlánc jelezte, hogy az adónem kivezetése után ennél az összegnél többet fordít majd magyarországi befektetéseire. Az elmúlt évben négy új üzlettel, köztük három expresszel és egy hipermarkettel bővült a Tesco hazai hálózata.