Az Amaryllis egészség- és szépségközpont aktívan bővíti franchise hálózatát a cseh és szlovák piacokon, és tervei között első helyen szerepel a Magyarországon való megjelenés.
Csütörtök
2013.04.04.
A Medi Health and Beuty tulajdonosa, Dr. Zlata Takacsova válaszolt kérdéseinkre az Amaryllis szépségközpont koncepciójával és magyarországi terveivel kapcsolatban.
 

Doktor nő, mi sarkallta egy szépségközpont megalapítására, illetve hogyan jött a franchise-ban való terjeszkedés ötlete? Aktív szakemberként több klinikán és területen is dolgozik, jut idő mindenre?

A lakosság körében nagy arányban tapasztalható romló egészségügyi állapotok, helytelen táplálkozás és az általános gondosság hiánya miatt nyitottam meg egy kis szalont több mint egy évvel ezelőtt, Amaryllis néven. A kezdetektől fogva a saját bőrömön éreztem, hogy bizony nem könnyű feladat egy vállalkozás elindítása, a kezdeti botlások után azonban sikerült felállni. Kidolgoztam saját eljárásainkat, kezelési szabályokat, olyan orvosi és manuális eszközök használatával, amelyek nagyon sikeresnek bizonyultak, így egy pár hónap alatt a kis szalon kinőtte magát, egy jóval nagyobb üzlethelyiségbe kellett költözni. Ügyfeleink véleményét is kikérve végül Prága forgalmas városközpontja mellett döntöttünk. Itt kezdődött el az Amaryllis központ működése, ahol minden esetben szakértő által felügyelt súlycsökkentő programokat, kézi kezelésekkel és orvosi műszerekkel kombinált karcsúsító folyamatokat, esztétikai sebészeti kezeléseket – ránctalanítás, mezoterápia, bőrápolás, szőrtelenítés, stb. – és masszázsok, illetve regeneráló kezelések különböző fajtáit kínáljuk.
Központunk folyamatosan fejlődik és gyarapodik, egy dolog azonban változatlan és az is marad: nagy hangsúlyt fektetünk a szolgáltatásaink minőségére, az ügyfelek következetes kezelésére az egészséges szépülés, illetve a test és lélek regenerálása érdekében. Mivel központunkat nem csak a fővárosból, de vidéki városokból, akár más országokból érkező emberek is látogatják, ezért felmerült bennem koncepciónk kiterjesztésének ötlete – az Amaryllis hálózat megalakítása. Természetesen az nem életszerű, hogy egyszerre minden helyen jelen legyünk, ahol igény van szolgáltatásaink iránt. Elfogadtam, hogy az üzleti élet közel sem olyan egyszerű, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, és úgy döntöttünk, hogy olyan partnereket keresünk, akik érdekeltek egyfajta partneri együttműködésben, és rendelkeznek a szükséges szakmai ismeretekkel, képességekkel.

Miért a franchise-t választották a "partneri együttműködés", illetve hálózatépítés eszközeként? Hogy halad, fejlődik ez az elképzelés?
A franchise vonzó számunkra, ugyanis mindazok, akik érintettek benne, biztosan a legjobb eredmény eléréséért dolgoznak. Az elégedett ügyfelek visszajárnak, és azt akarják, hogy gondoskodjunk rólunk, és ez teszi jövedelmezővé a vállalkozást. Abban az esetben, ha csak saját klinikákat, szalonokat nyitnánk, nagyon nehéz lenne ellenőrizni az alkalmazottakat. Legyünk őszinték, a legtöbb munkavállaló, ha nem muszáj, nem dolgozik. Egy klasszikus foglalkoztatási munkaviszonyban – függetlenül attól, hogy milyen jól van megfizetve – a munkavállalótól általában nem várhat vagy követelhet meg az ember innovációt, új ötleteket. Ez az irány nekünk nem jó, szükséges, hogy személyesen is érintve legyen a sikerben, tehát franchise partnerre van szükség. Ezért gondoltuk úgy, hogy a franchise a legjobb megoldás számunkra.

Azon kívül, hogy aktív részese legyen a működésnek, milyen követelményeket támasztanak az átvevőkkel szemben? Melyik típusú franchise koncepciónak van a legnagyobb potenciálja?
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a franchise központ teljes mértékben Prágára fog koncentrálni. Azonban a nagy számú érdeklődő miatt, a feltételeinket is valamelyest megváltoztattuk, így az ország egész területéről, illetve Szlovákiából és Magyarországról is várjuk a jelentkezőket. Nagyon fontos része a koncepciónknak a képzés. A partnereknek folyamatosan frissíteniük kell szakmai ismereteiket és partnereinktől elvárás a jobbá válás igénye is. Ami a finanszírozást illeti – mint a legtöbb franchise esetén – a szükséges tőke előteremtése szokott lenni az egyik legnagyobb akadály, ebben azonban tudunk segíteni az érdeklődőknek, kifejezetten rájuk szabott hitel és lízing konstrukciókkal. A befektetés megléte mellett fontos, hogy a jelentkezők szakmailag is megfeleljenek. A jelentkezőkkel való tárgyalásoknál az elején például hét komoly „Beauty Institute” koncepcióra jelentkező közül mindössze kettő maradt a végére, egy a Cseh Köztársaságban, és egy dél-Szlovákiában. Természetesen minden érdeklődőt nagyon szívesen látunk, de a lehetőségek valós kiértékelése elkerülhetetlen.
A kezdeti hónapokban több kozmetikust, masszázs terapeutát, szépségszalonokat, egészségügyi központokat is megkerestünk, ám annak ellenére, hogy nagy érdeklődést és lelkesedést mutattak koncepciónk iránt, a nagy projektünket („Beauty Institue”) nem igazán akarták működtetni, főként a magas tőkeigény miatt. Ezért nekik megalkottuk a ”Beauty Point” és a ”Beauty Mobile” franchise koncepciókat. Tisztában vagyunk azzal, hogy az üzletindítás során sok kihívással kell megküzdeni, azonban a mi franchise partnereink soha nem lesznek ”cserben hagyva”, és a központ minden tapasztalatát és teljes körű támogatását élvezhetik a felmerülő problémák sikeres megoldása érdekében. Az Amaryllis franchise típusai röviden: (i) Amaryllis Beauty Institute – bőrgyógyászati klinika és esztétikai, helyreállító központ doktorok és szakemberek számára, a hangsúly a nem invazív orvos-esztétikai eljárásokon van; (ii) egy másik koncepció az Amaryllis Beauty Point – kezdő kozmetikusok és szépségszalonok számára, és (iii) a harmadik az Amaryllis Mobile Beauty Point, amely a legkisebb, egyénre szabott formája a franchise koncepcióknak. Ebben az esetben nincs szükség üzlethelyiségre sem, a franchise partner látogat el az ügyfelekhez szállodákba,az otthonukba, esetleg irodákba. Az említett összes típus tisztán növényi eredetű, bőrgyógyászati és fiatalító kozmetikumok értékesítésével is foglalkozik.

Hol működik már az Amaryllis franchise?
Központunk, az Amaryllis Beauty Institue Prágában található. Hamarosan nyílik franchise koncepciónk ezen típusa a cseh Budziejowice városban és nyár elején Szlovákiában is. Amaryllis Beauty Point és Mobile Beauty Pointok szintén a Cseh Köztársaságban találhatóak, illetve a partnerek felkutatása és a potenciális átvevők jelentkezései folyamatosak. Hisszük hogy hamarosan az egész ország területén elérhetővé válnak egységes szolgáltatásaink, úgy a nagy városokban, mint a vidéki falvakban is.

Az Amaryllis tervezi kiterjeszteni hálózatát a környező országokra, így Magyarországra is. Hogy haladnak az előkészületek?
Valóban, amellett, hogy aktívan bővítjük hálózatunkat a cseh és a szlovák piacokon, szeretnénk megjelenni Magyarországon is. Ez nekünk természetesnek tűnik a gyártókkal való együttműködés és a magyarországi potenciális franchise partnerek miatt. A franchise rendszer kidolgozása számunkra nem csak hitelesített eszközök és szakmai támogatás átadását jelenti, és ha egy hálózat külföldön szeretne terjeszkedni, sok extra teendővel is számolni kell, például a dokumentációk, katalógusok, könyvek fordításaival, jelen esetben magyarra, ami nem egy könnyű nyelv.

Tudjuk, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a franchise partnerek oktatására és ennek érdekében sok belső képzéseket szerveznek. Hogyan néznek ki ezek a képzések?
Előadások, bemutatók, előadások… - a szakmaiság alapkövetelmény. Azért persze nem hinném, hogy ezek az oktatások nagyon nehezek lennének. A kezdeti alapképzést mindig a prágai Amaryllis központban tartjuk. Nyilvánvalóan ezek a képzések az orvosi műszerekre, termékeinkre, kozmetikumainkra koncentrálnak. A belépő franchise partnereknek szóló oktatóanyagunk hamarosan elérhető lesz online is, ugyanis tudjuk, hogy akadhatnak olyan szituációk, amikkel a partner még nem találkozott, és ezért fontos, hogy az anyag, amiben a kérdésére választ találhat, elérhető legyen az interneten. Egy másik versenyelőny franchise partnereink számára, hogy bármikor adott a lehetőség, hogy az Amaryllis központ egy magasan kvalifikált doktorával konzultáljanak, amennyiben egy egyedi, nem szokványos esetről van szó. Végső célunk szalonjainkban, létesítményeinkben a biztonságos egészségápolás, illetve az ügyfelek – és a személyzet! – komfortérzetének biztosítása.

Zárásul milyen újdonságok várhatóak még az idén?
Nos, a gyártóink legújabb eszközei és innovációi ebben az évben jönnek ki és kerülnek majd bemutatásra. Először csak a központban, majd apránként ezeket az újításokat bemutatjuk honlapunkon és más médiumokban is. Emellett pedig a már említett magyarországi megjelenés, és folytatni akarjuk franchise tevékenységünket, hogy a legjobb szalonokban kínálhassuk a leghatékonyabb szolgáltatásokat ügyfeleinknek.