A Mini Pani hálózat a magyarországi megjelenéssel belépett az EU piacára és továbbra is keresi mester franchise átvevőit szerte Európából.
Kedd
2013.03.26.
Idén megkezdte termékei forgalmazását a szerb franchise hálózat az EU-n belül is, méghozzá a magyarországi piacra való belépésével.
 

Ez idáig a Mini Pani Szerbiában és a környező országokban fejlesztette franchise hálózatát: Macedónia, Bosznia és Hercegovina és Montenegró. Most azonban az Európai Unió piacán is találkozhatunk a franchise hálózattal, ugyanis a közelmúltban megkezdte működését Magyarországon is. Ahogy korábban bejelentették, a hálózat aktívan keresi franchise partnereit Kelet- és Nyugat Európában.

SildFerenc Kornélia, a Mini Pani értékesítési és marketing igazgatója a szerbiai franchise portálnak, a Franchising.rs-nek elmondta, hogy a térségben a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a potenciális franchise partnerek nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal saját tevékenységük finanszírozásához. Továbbá egy másik akadály a fejlesztések útjában, hogy nincsenek olyan jogszabályok, amelyek szabályoznák ezt a területet.

Az igazgató szerint a Mini Pani egy jó franchise lehetőség a nehéz és kihívásokkal teli gazdasági körülmények között, ugyanis olcsó és nem követel meg nagy beruházásokat. – „Kis befektetéssel, rövid idő alatt meg lehet nyitni egy Mini Pani üzletet, ugyanis a franchise koncepció egyszerű és könnyen adaptálható a partnerek számára.”

Kornélia hozzátette, a franchise partnerek jogilag védettek is. A rendszergazda és az átvevő közötti kapcsolat szerződéses keretek között van szabályozva. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az együttműködés alapjául szolgáló dokumentum teljes mértékben összhangban van az Európai Etikai Kódexszel és a Szerb Franchise Szövetség elvárásaival is. – „Rengeteg erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy a megfelelő franchise koncepció mindenki számára elérhető legyen. Mindazon vállalkozók számára, akik bővíteni vagy átalakítani szeretnék tevékenységüket, azon munkanélküliek számára, akik saját vállalkozást indítanának vagy azok számára, akik pont az alkalmazotti viszonyból kilépve szeretnének saját lábon tevékenykedni és saját üzleti tevékenységbe kezdeni.”