Terjeszkedne a Távol-Keleten?

„A kínai vállalkozók leginkább olyan ötleteket keresnek, amely Kína egyre szofisztikáltabb, és folyamatosan növekvő középosztályának igényeit elégítik ki.”
Kedd
2013.03.12.
Szakértői elemzések szerint most van itt az ideje annak, hogy vállalkozásával megjelenjen a kínai piacon.
 

Nagy-Britannia egyike azon országoknak, ahol megkezdődött az ipari forradalom és az azóta eltelt 150 évben megduplázódott az egy főre jutó jövedelem. Az Egyesült Államok három évtized alatt érte el ugyanezt a teljesítményt, míg Kínának mindössze pár évre volt szüksége ehhez. Gazdasági elemzők arra hívják fel a kínai terjeszkedésben gondolkozó cégek figyelmét, hogy a jelenlegi időszakban mutatkozik a legnagyobb vásárlóerő növekedés Kínában, és arra biztatják őket, hogy minél előbb kezdjék meg térhódításukat az országban.

A franchise rendszerben működő cégek a nyolcvanas évek végén jelentek meg első ízben, amikor a YUM Brands megnyitotta KFC éttermét Pekingben, melyet nem sokkal később olyan amerikai hálózatok követtek, mint a Starbucks vagy a Subway. Azóta gyors fejlődésnek indult a franchise szektor, és mára a Kínai Franchise Szövetség becsült adatai szerint megközelítőleg 10,000 márka működteti üzletét valamilyen hálózati rendszerben, amelyből 5,000 franchise.

Annak ellenére, hogy ennyi márka van jelen, arányaiban jelentősen kevesebb egység működik Kínában, mint a nyugati országokban. A franchise szektor mindössze három százalékát hozza az ország teljes kereskedelmi eladásainak, míg ezzel szemben az Egyesült Államokban ez az arány negyven százalék. Ez a statisztika is jelzi, hogy milyen komoly lehetőségeket tartogat a franchise iparág Kínában.

„Számos tényező erősíti Kína egyre növekvő nyitottságát a nemzetközi franchise koncepciók irányába. A vállalkozók leginkább olyan ötleteket keresnek, amely Kína egyre szofisztikáltabb, és folyamatosan növekvő középosztályának igényeit elégítik ki” - olvasható az ázsiai országokra specializálódott Third Place Franchise Consulting tanácsadó cég elemzésében.


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.