Azok a partnerek, akik az elmúlt években már dolgoztak velünk, rendelkeznek az ICE’N’GO! vezetéséhez szükséges tapasztalattal, és nekiláttak olyan vonzó helyszíneket keresni, ahol újabb egységeket nyithatnak.
Pawel Kaziród, az ICE’N’GO! hálózati menedzsere.
Kedd
2013.02.26.
A magyar alapítású ICE’N’GO! lengyelországi hálózatának kiépítéséért felelős Pawel Kaziród elmondta, hogy a hideg desszertekkel hogyan készülnek az új szezonra.
 

Hogyan készülnek franchise átadóként, illetve mester franchise partnerként az új szezonra?

Annak ellenére, hogy az új szezonig még közel két hónap van hátra, az előkészületek már most egy igen intenzív fázisba értek. A készülődés két részre oszlik: az első, hogy felkészüljünk hálózati szinten, mint a lengyel ICE'N'GO!, a második pedig, hogy felkészítsük a franchise partnereket – mind a már meglévőket, mind pedig az újonnan csatlakozottakat. Jelenleg a logisztikai rendszerünk fejlesztésén dolgozunk, annak érdekében, hogy az teljes körű védelmet nyújtson a franchise és saját kereskedelmi üzletek számára, és így az áruk leszállítása zökkenőmentesen történhessen a fogyasztói igények és megrendelések alapján. Tavaly közel húsz értékesítési ponttal rendelkeztünk, idén már hatvannal számolunk. A partnerek és üzleteik, standjaik számának növekedése újabb és újabb logisztikai kihívásokat görget elénk. Szem előtt kell tartanunk, hogy a termékek szállításához és tárolásához az optimális hőmérséklet mínusz 40 fok. Ezek mellett pedig most végezzük az elmúlt években használt berendezések karbantartását és szervizelését is.

A téli szezon az átalakítások és újítások időszaka, amiknek következtében a következő évben egy magasabb profit érhető el.
A partnereink javaslatai és saját tapasztalataink alapján kidolgoztunk egy új ICE'N'GO! stand koncepciót. Ez az új modell egy több funkciós standot egy vonzóbb vizuális kialakítást jelent – reméljük vásárlóinknak is tetszeni fog majd. Franchise partnereink az új modell működtetéséhez szükséges ismereteket egy képzés sorozat során sajátíthatják el, amit szintén mi szervezünk. Ezzel meg is érkeztünk a felkészülési időszak másik fontos területéhez, a franchise partnerek felkészítéséhez. Azok a partnerek, akik az elmúlt években már dolgoztak velünk, rendelkeznek az ICE'N'GO! vezetéséhez szükséges tapasztalattal, és nekiláttak olyan vonzó helyszíneket keresni, ahol újabb egységeket nyithatnak. Ezzel párhuzamosan folyamatosan tárgyalunk lehetséges partnerekkel is, feltérképezzük a potenciális helyszíneket és analizáljuk a lehetőségeket a gyenge értékesítési eredmények kockázatának minimalizálása érdekében.

Szeptemberben azt nyilatkozta, hogy a következő időszakban 50-60 franchise egység megnyitását tervezik. Változtak a tervek vagy fél év távlatából is reális lehet ez a cél?
Nem változtak a terveink, ebben az évben továbbra is 50-60 franchise és egy-két saját értékesítési pontot szeretnénk kialakítani. Ami biztos, hogy olyan nagyvárosokban, mint Varsó, Wroclaw, Gdansk és Krakkó biztosan elérhető lesz az ICE'N'GO!, de lesz nyitás számos tengerparti városban és hegyvidéki üdülőhelyek közelében is.

Daniel Wilk


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.