A CBA azzal számol, hogy a webes vásárlás a jövőben folyamatosan erősödni fog, ezért nagy hangsúlyt fordítanak erre a területre.
Péntek
2013.02.22.
A CBA webáruháza kedd óta már üzemel, március végéig pedig elindul a Tesco online bevásárlás szolgáltatása is.
 

A CBA megújult webshop áruháza kedd óta üzemel, több mint 3000 termékes kínálattal, amiben újdonság, hogy bekerültek a kínálatba a friss termékek is (pékárut, tejtermékeket, csomagolt húsokat, zöldséget, gyümölcsöt is lehet rendelni). Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a rendelés leadását követően akár már 48 óra elteltével szállítanak (egyelőre Budapesten ás az agglomerációban), a szállítási időpontot pedig a vevő választhatja ki a felkínált lehetőségek közül; este is át lehet venni a termékeket.

Nem a CBA az egyetlen azonban, aki elindítja online webshopját, ugyanis az előzetes tervek szerint március végén indul a Tesco Online bevásárlás szolgáltatása is. Az MTI érdeklődésére Varró Balázs, a Tesco kommunikációs vezetője elmondta, hogy a szolgáltatás keretében mintegy 20 000 termék lesz kapható, házhoz szállítást pedig – a CBA-hoz hasonlóan – egyelőre Budapesten és környékén terveznek.

A közép-kelet-európai régióban Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában is működik már Tesco webshop. Ken Towle, a Tesco nemzetközi online kereskedelmi vezetője azt nyilatkozta, hogy a lánc minden olyan országban be kívánja vezetni az online szolgáltatást, ahol már jelenleg is működnek Tesco áruházak.

A következő webshop-nyitást talán a Tesco után második legnagyobb magyarországi forgalmat produkáló Auchantól várhatjuk. Tavaly novemberben, az Európai Kereskedelem Napja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen az áruházlánc képviselői elmondták, hogy egyértelműen az internetes fejlesztésekben látják a jövőt.

Egyelőre azonban nincs időpont a bevezetésre és Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy elsősorban a gazdaságos üzemeltetés feltételeit kell megteremteni, és akkor lehet elindítani a webáruházat, ha pontosan lehet látni, hogy a forgalomból mennyi idő alatt térül meg a befektetés. Emellett felmérések szerint Magyarországon népszerű a házhoz szállítás, így logisztikailag ezt "jól össze kell rakni", hogy megtérüljön.

Az MTI megkeresésére a Spar és a Lidl kommunikációs vezetői is elmondták, hogy vizsgálják a lehetőségeket, de nem született még döntés.

A GKIeNET és a T-Mobile közös felmérésének adatai szerint 2011-ben 155 milliárd forintnyi árut vásároltak online módon a magyar fogyasztók, ami a hazai kiskereskedelmi forgalom 2,4 százaléka. 2011 végén az online vásárlók száma 1,4 millió volt, ami a 14 év feletti internetezők körülbelül 35 százaléka.