Külföldön is vannak érdeklődők a magyar franchise iránt: Romániában már meg is találták az országos licence átvevőjét.
Hétfő
2013.06.17.
Az EZ Wash olyan környezetbarát technológiára alapozta hálózatát, amivel minimalizálható a mosáshoz szükséges vízmennyiség.
 

Egy hagyományos kézi autómosó több mint 120 liter vizet használ egyetlen gépkocsi megtisztításához. Rogács László és üzlettársai egy olyan autómosó koncepcióját álmodták meg, melynek alapja, hogy víz helyett gőzt használ a kocsik mosásához. Olyan készüléket terveztek, amivel minimalizálni tudják a felhasznált víz mennyiségét autónként 5 literre – ez megegyezik egy átlagos fogmosás alatt elhasznált mennyiséggel. Környezetbarát eljárásukat kiegészítették könnyen lebomló, bio tisztítószerekkel és 2006-ban létrehozták az EZ Wash autómosó franchise-t.

Az autómosók között csak az maradhat versenyben, aki jól választ magának helyszínt és nyújt valamilyen extra szolgáltatást is. Manapság a legtöbb tisztító állomás igyekszik olyan helyszínen működni, ahol az autósok más okból kifolyólag tartózkodnak, így időveszteség nélkül oldható meg a gépjármű takarítása.
Az EZ Wash franchise partnerei három különböző vállalkozási koncepció alapján működtetik saját mosójukat: „Mobil egységekkel házhoz tudunk menni, így például egész flottákat tisztítunk meg a járműtulajdonosok munkaideje alatt. Ezen kívül lehetőség van fedett parkolókban, mélygarázsokban nyitni üzletet, továbbá szabadtéri parkolókban, ahol egész évben működő könnyűszerkezetes építményt kell felállítani az üzemeléshez.” – mondta el Rogács László, az EZ Wash ügyvezetője.

A csatlakozás költsége attól függően változik, hogy melyik üzlettípust választjuk. A legkisebb franchise-csomag 3,2 millió Ft, amihez kell rendelkeznünk olyan haszongépjárművel, ami alkalmas a berendezés szállítására. Ha beltéri egységet nyitunk 5 millió forint a belépési díj, ha pedig kültérit, akkor 6,5 millió, ami tartalmazza a működéshez szükséges építményt is, a szükséges eszközökön és arculati elemeken kívül.
„Vállalkozásunk sikerét jól mutatja, hogy olyan franchise partnerünk is van, aki már működtette saját autómosóját, de annyira meggyőzte a rendszerünk, hogy második üzletét a mi zászlónk alatt nyitotta meg.” - Rogács László kiemelte, hogy a sikerhez elengedhetetlen az átvevők lelkesedése, mivel a válság alatt több olyan franchise partner is bezárni kényszerült, aki vállalkozásának csak az üzleti aspektusait tartotta szem előtt.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.