„Egy franchise hálózat működtetése – függetlenül a szektortól – nehéz és komplex feladat” – Bartal Melinda alapító, ügyvezető.
Hétfő
2013.02.04.
„Partnerként sok mindenben nem értettem egyet a franchise központtal, másképp láttam dolgokat” – interjú Bartal Melindával, a Summer Time franchise alapítójával.
 

A Summer Time Travel megalapítása előtt Ön is franchise átvevőként dolgozott. Tudja használni és alkalmazni a partnerként tapasztaltakat?
Így igaz, egy franchise hálózat partnereként sok minden ragad a partnerre, így bennem is kialakult egy vélemény az utazási irodáról. Azonban az átvevőként szerzett tapasztalatokat nem adaptálni akartam, hanem inkább elkerülni azokat a hibákat, amelyeket – véleményem szerint az azóta már megszűnt – hálózat vétett, ugyanis sok mindenben nem értettem egyet a franchise központtal, másképp láttam dolgokat. Zavart a franchise partnerek közötti kapcsolat hiánya, hogy egyáltalán nem ismertük egymást; a kilépő partnerek után az átvevők franchise díjának egyoldalú emelése vagy az oktatás és folyamatos támogatás hiánya. Ezt követően döntöttem úgy, hogy saját lábra állok és a tapasztalatokat szem előtt tartva vágunk bele egy franchise iroda kiépítésébe.

A Summer Time Travel a gazdasági válság első éveiben indult el, de így is évről évre több utas, több partner és dinamikus növekedés jellemzi. Miben újított a Summer Time Utazási Iroda, mi a siker titka?
Mi már az elején nagy hangsúlyt fektetünk az oktatásra, hogy minden fontos információt megkapjanak a partnereink, sőt igény esetén akár egy hétig beülhetnek irodánkba és figyelhetik a napi munkát. Korrekt szerződéseket kötünk. Évente egyszer tartunk egy nagy fióktalálkozót oktatással egybekötve, ahol partnereink megismerhetik egymást, tapasztalatokat cserélhetnek, és a szokásos díjainkat is kiosztjuk. Idén február 10-én tartunk egy egynapos extra oktatást is, amely leginkább a marketingre fekteti hangsúlyt, illetve egy egyedülálló újdonsággal is készülünk, amit Magyarországon még más utazási iroda nem alkalmaz. Nagyon fontos számomra az is, hogy olyan kollégákkal dolgozzam, akikben száz százalékig megbízom és utasaink is szeretik. A reklámra is nagy hangsúlyt fektetünk, mindegy, hogy irodánk már 5 éve működik, a reklámozást nem szabad elhanyagolni.

Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást egy utazási iroda hálózat számára, illetve annak működtetésével kapcsolatban?
Egy franchise hálózat működtetése – függetlenül a szektortól – nehéz és komplex feladat. Komoly kihívást jelent a partnerek feletti felügyelet, a havi zárások, az oktatásokra való felkészülés, a folyamatos innováció, a segítségnyújtás és mindezt úgy, hogy mellette a központi iroda is egy működő utazási iroda, ahová napi szinten érkeznek érdeklődők és utasok. Rengeteg energiát igényel a saját iroda és a franchise rendszer körüli teendők ellátása, sokszor hétvégeken is. Éppen ezért jelent sokat a családom támogatása és a központi irodavezető, Szilágyi Ramóna segítő munkája, akik nélkül valószínűleg nem tudtuk volna sikerre vinni vállalkozásunkat.

Mik a tervek a jövőre nézve?
Természetesen a lehető legtöbb elégedett utas és ügyfél az elsődleges cél. Belföldön mindenképpen szeretnénk terjeszkedni, és annak ellenére, hogy meg kellett válnunk két szerződésszegő partnerünktől is az idén, sok új franchise iroda van kilátásban. Kaptunk egy nemzetközi felkérést is, amelyen gondolkozunk, de lehet, hogy szabad kapacitás hiányában ez csak a következő évben tud majd megvalósulni.

Mit tanácsol jövőbeli franchise partnerek, érdeklődők számára?
Higgyenek az álmaikban és merjék megvalósítani őket. Ezt persze, csak komoly és kitartó munkával lehet elérni, de nem lehetetlen.