A kávé botrány hátterében

A Sturbucks világszerte több mint 800 új egységet hozott létre 2012-ben, és további 1200 kávézó megnyitását tervezi 2013-ban.
Szerda
2013.01.23.
A brit hatóságok nem találtak törvénysértést, de a botrány komoly csorbát ejthet a Starbucks vásárlói megítélésén.
 

Az amerikai kávézólánc immár tizennégy éve van jelen Nagy-Britanniában, és azóta 750 egységből álló hálózatot hozott létre. A vállalat több mint 3 milliárd fontos bevételt szerzett eddigi működése alatt, de a hatóságok arról értesültek a közelmúltban, hogy a vállalat mindössze 8,5 millió fontnyi társasági adót fizetett az első angliai kávézó megnyitása óta, és az elmúlt három évben pedig egyetlen fontot sem. Ezt azzal magyarázták, hogy magas költségeik miatt nem tudott profitot termelni a vállalkozás az Egyesült Királyságban – ahol mellesleg hetente két millióan fordulnak meg kávézóikban.

Törvényt nem sértett a kávézólánc, azonban igen erős kritikát kapott az angol adótörvényeket kijátszó könyvelési gyakorlata miatt. „Ha olyan adótörvény van életben, ami megengedi, hogy olyan multinacionális nagyvállalatok, mint a Starbucks elkerülheti adófizetési kötelezettségét,- ráadásul úgy, hogy a magánkézben lévő kisebb üzletek minden profitjuk után fizetnek – akkor világos, hogy valami nincsen rendben az adótörvényünkkel” - nyilatkozta a Reuters kérdésére Richard Murphy, a Tax Research UK munkatársa.

Az amerikai Starbucks úgy tudta törvényes keretek között megúszni fizetési kötelezettségét, hogy a szigetországban szerzett profitját adóparadicsomokba menekítette. A parlamenti vizsgálóbizottság meghallgatása után úgy döntött a vállalat vezetősége, hogy nyereségtől függetlenül 20 millió fontnyi adót fizet. Ennek ellenére a botrány komoly csorbát jelent a Starbucks közmegítélésében és vásárlói elégedetlenséget eredményezett. „Ahogy meghallgattuk a vásárlóinkat az elmúlt 6 hétben, nyilvánvalóvá vált, hogy úgy gondolják, többet kell tennünk” – fogalmazott Kris Engskov, a brit Starbucks vezérigazgatója.


Papp Csaba
újságíró

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.