„Hiszem, hogy a minőségi oktatáshoz a folyamatos ellenőrzés mellett a kapcsolattartás a legfontosabb, hogy mindenre azonnal lehessen reagálni.” – Mészáros Szilvia.
Kedd
2013.01.08.
Partner és cégvezető. Az első próbaóra a Helen Doron tanfolyamán meg is győzte Mészáros Szilviát a hálózat módszeréről.
 

Mészáros Szilvia is azok táborába tartozott, akik ki szerettek volna lépni a vállalati alkalmazásból és saját lábon, önállóan vállalkozni. A szakma iránti elhivatottság azonban továbbra is megmaradt, így egy nyelviskola franchise hálózat volt a legkecsegtetőbb út, amin elindulhatott. 2010 májusában nyitotta meg Helen Doron nyelviskoláját Tatán.
- „Mielőtt a Helen Doron Early Eglish Oktató Központ tulajdonosa lettem, 7 évig dolgoztam az egyik legnagyobb nemzetközi nyelviskola hálózatnál, utána ismerkedtem meg a Helen Doron módszerrel, először mint újdonsült anyuka, később pedig mint tanár. Abban a pillanatban határoztam el, hogy a Helen Doron Franchise-hoz csatlakozom, amikor a legelső próbaórán részt vettem a kislányommal, aki akkor még csak 5 hónapos volt. Mivel az oktatás területén szerettem volna továbbra is dolgozni, pont egy ilyen rendszer illett az elképzeléseimbe.”

Franchise együttműködés megkezdéséhez sok esetben nem feltétel az odavágó, akár több éves munkatapasztalat, kapcsolati tőke, hiszen a franchise központ támogatást tud nyújtani nem csak a szolgáltatások/termékek értékesítéséhez, de a folyamatos szakmai továbbképzésekhez, sőt még az ügyfélkör felkutatásához, kitágításához is. Azonban semelyik franchise hálózathoz csatlakozni kívánó, jövőbeli partnernek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy ugyan egy hálózat partnereként, annak támogatását élvezve tevékenykedhet, de alapvetően egy önálló vállalkozó, akinek a cégvezetést és az azzal járó feladatokat el kell látnia, úgy kell navigálnia vállalkozását – részben a központ utasításai, javaslatai, részben pedig saját képességei és belátása alapján – hogy az sikeres és jövedelmező legyen.

- „Az oktatás területén dolgoztam, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Én, személy szerint ezek nélkül nem mertem volna belevágni egy saját iskolába. Természetesen rengeteget hasznosítom a kapcsolataimat, és a tapasztalataimat egyaránt. 2010 májusában vettem meg ezt a területet, előtte 4 hónappal vettük fel a kapcsolatot a központtal. Megismerkedtünk a vezetőkkel, és egy picit tájékozódtunk. Nem gondolkodtunk sokáig, mert nem az előző tulajdonos sikereiből kiindulva vettük meg, hanem a saját ambícióink és a terület adottságai miatt. A Helen Doron központ egyébként nagyon korrektül állt az átadáshoz, egy ideig az előző tulajdonos még, mint tanár aktívan részt vett a mindennapi munkában is, rengeteget segített, de egyértelműek voltak a viszonyok, csak jókat tudok erről az időszakról is mondani.

A legnehezebb talán az oktatási helyszín megtalálása volt, majd annak időben való előkészítése. Problémáink nem igazán voltak, a tanárokkal is könnyen ment az átvétel, és a korábbi tapasztalataim miatt az új munkatársak megtalálása sem okozott problémát.”

A cégvezetői feladatok napi szintű ellátása

A függetlenségnek, ami egy saját vállalkozás működtetésével jár, bizony ára van – akkor is, ha a vállalkozás valamelyik franchise hálózat tagja és akkor is, ha nem. Amint önálló vállalkozóvá válik valaki, onnantól kezdve, sokszor a munkaidő nagy részét a cégvezetéssel kapcsolatos teendők teszik majd ki.
- „A cégünknek két tulajdonosa van. Együtt vezetjük, én a mindennapi vezetői és szervezési teendőket látom el, a társam pedig természetesen tanácsot ad és a döntések meghozatalában segít, továbbá az informatikai hátteret biztosítja. Én ugyanakkor igen speciális helyzetben vagyok, mert főállásban az iskola dolgait intézem, és közben az országos központ megbízásából a többi vezetőnek is segítek, szakmailag, vagy ahogyan tudok, órákat látogatok, minőség-ellenőrzést, coaching tevékenységet folytatok, vagyis napi kapcsolatban vagyok egyszerre több vezetővel is.

Így ma már az iskolám napi teendőinek elvégzésére egy erre alkalmas tanárnénit neveztem ki. Ettől függetlenül sok időt töltök a tanárokkal, az iskolában, az előkészületeknél, illetve a szülőkkel, akikkel napi szinten tartom a kapcsolatot.”

A franchise piac szereplői és a franchise-zal foglalkozó szakemberek egyaránt egyet értenek abban, hogy a franchise megállapodás nem csak egy egyszeri adás-vétel, hanem egy alapvetően hosszabb távú, közös érdeken alapuló együttműködés a felek között. Az együttműködés során fontos a központ támogatása, olyan utasítások és szabályrendszer kialakítása, ami gyakorlati előnyt biztosít partnereinek számára. Ugyanakkor nagy figyelmet kell a hálózatnak szentelnie arra, hogy ez a szabályrendszer ne menjen a partnerek függetlenségének rovására és ne eredményezzen egy alá-fölé rendelt viszonyt. A Helen Doron úgy tűnik megtalálta ezt a fajta egyensúlyt, és erre jó példa a – minden hálózat életében kiemelkedő szerepet játszó – marketing stratégia: amellett, hogy országos kampányokat szerveznek és vannak kötelező reklám elemek, minden partnernek van joga és lehetősége egyéni, lokális népszerűsítő kampányok szervezéséhez, az adott iroda vonzáskörzetében.

- „A központ média kampányai mellett mi rengeteg marketing tevékenységet kipróbáltunk. Volt, ami jobban bevált (pl. a rendezvényeken való részvétel), de volt, ami nem igazán működött (pl. telemarketing), de még ezt sem minősíteném sikertelennek, inkább csak túl költségesnek. Az irodanyitás előtt nem hirdettünk, mivel pont tanév végén léptünk be, így elsősorban a meglévő gyerekek megtartására koncentráltunk, és a nyár folyamán kezdtünk egy nagyon intenzív marketing kampányba.”