2012.11.21.

Új területeken az Ír Használtruha

A ruhakereskedelmi hálózat megnyitotta első üzletét Szlovákiában és új koncepcióval bővíti arculatát Győrben.

A vállalkozás Írországból és Angliából importált használt ruhái már csaknem negyven üzletben kaphatóak országszerte, és tegnap megnyitotta kapuit az első egység Szlovákiában is, Csicser városában. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy a hálózat megnyitotta első olyan partnerüzletét Győrben, ahol kizárólag gyermekruhákat árusítanak.

Ír Használtruha üzlet

Az Ír Használtruha hálózat dinamikusan terjeszkedik: sikerült megfelelő partner találniuk Szlovákiában.

A győri üzlet már korábban is gyermekruha kereskedelemmel foglalkozott, és készletének egy részét az Ír Használtruha termékeiből válogatta össze. ”Már korábban is kapcsolatban voltunk egymással, hiszen nagykereskedelemmel is foglalkozunk és rendszeresen szállítottunk ruhákat a győri ruhaboltba. A tulajdonosok úgy határoztak, hogy a hálózatunk nyújtotta előnyökkel sikeresebben működhet az üzlet, és franchise partnerként kívánják tovább üzemeltetni azt. Kimondottan gyermekruhát árusító partnerüzletünk eddig még nem volt, ezért kiváncsian várjuk a visszajelzéseket” – mondta Bedő Ákos, az Ír Használtruha hálózat tulajdonosa.

A franchise-átvevők legnagyobb előnye vetélytársaikkal szemben, hogy egységes árukészletből gazdálkodhatnak - a többi üzlettel együttműködve - ahonnan havi rendszerességgel kapják az árut és viszik tovább más boltokba azt a felesleget, ami nem kelt el. A ruhadarabokat minőségük szerint kategorizálják krém,- extra,- és olcsó kilós, illetve darabáras termékekre. Az üzletek árukészletét úgy rakják össze, hogy az adott vásárlókör igényeit leginkább kielégítse - így például a győri üzletbe kimondottan magas minőségű gyermekruhákat szállítanak. A központilag irányított logisztika eredményeként a megmaradt magasabb minőségű árut olcsóbb kategóriába áthelyezik és egy másik partnerüzletnek továbbadják, ahol – kisebb haszonnal ugyan - de nagyobb eséllyel értékesítik.

A pápai székhelyű Ír Használtruha 2008-ban nyitotta meg első üzletét és 2010-ben indította el franchise partnerprogramját.

Új területeken az Ír Használtruha

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank