A Párizsban, Lyonban és Varsóban összesen 3 saját és 8 franchise üzlettel jelenlévő Paris Smile hálózatának bővítéséhez keres olyan magyarországi partnereket, befektetőket, akik készek egy újfajta koncepció piaci térnyerésében részt vállalni.
Péntek
2012.11.09.
A hétvégi Beaty Fórumon az érdeklődőknek lehetőségük lesz megfigyelni egy Mosolybárt működés közben, és találkozhatnak a franchise és szakmai vezetőkkel is.
 

A Paris Smile is részt vesz Közép-Kelet Európa legnagyobb szakkiállításán és vásárán a budapesti Syma Csarnokban tartandó Beauty Fórumon. A Beauty Hair & Spa Szakkiállítás és Vásár 11. alkalommal kerül megrendezésre 2012. november 10. és 11-e között, 8 ezer négyzetméteren. A rendezvény remek alkalmat kínál a franchise iránt érdeklődőknek is, hiszen amellett, hogy minden információt megkapnak az eljárással és az együttműködéssel kapcsolatban, a gyakorlatban próbálhatják ki a szolgáltatást, illetve a francia és magyar vezetőkkel is személyesen találkozhatnak.

A francia alapítású Paris Smile az idei év szeptemberétől keresi partnereit Magyarországon. A Franciaországban és Lengyelországban is jól szereplő koncepció egy innovatív fogfehérítési eljáráson alapszik, amivel mindenki számára elérhetővé válik a fogfehérítés. - "A Paris Smile az időigényes és drága orvosi kezelések, illetve a sokszor bizonytalan eredetű, interneten megrendelhető termékek otthoni használata helyett kínál alternatívát. A garantált eredmény egyedülálló áron, mindössze 30 perc alatt elérhető és mindez úgy, hogy az eljárás teljesen veszélytelen és kockázat nélkül, akár rendszeresen is megismételhető." – mondta el Fabrice Beladina, a Paris Smile márka megalapítója.

A kozmetikai cég korszerű technológiája kiváló lehetőséget kínál szépségipari szakmabelieknek (szépség-, manikűr-, smink-, fodrászszalon, SPA-, wellness-központ, stb.), fitnesz-központoknak, fogorvosi rendelőknek és befektetőknek tevékenységük és ezáltal ügyfélkörük intenzív bővítésére.

A Paris Smile C/7a számú standján minden látogatónak lehetősége adódik az expressz fogfehérítési eljárás kedvezményes áron való kipróbálására is.

A csatlakozás előnyeinek és feltételeinek további részleteiről ide kattintva olvashat.

(tup)