Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Több magyar híresség is örömmel fogyasztja a Fröccsbuszokból kínált italokat. A képen Hevesi Tamás ül a volán mögött.
Hétfő
2012.11.05.
A fröccsöt népszerűsítő vállalkozás másfél év működés után franchise csomagot kínál és partnereket keres az egész ország területéről.
 

Vécsei Mihály, a Fröccsbusz Kft. tulajdonosa egy állami támogatással megvalósuló fröccskampány során találkozott a fröccsbusz koncepcióval. Az alapötlet nagyon elnyerte tetszését és annak alapján megálmodott egy olyan vállalkozást, amely nem időszakos kampányokat valósít meg, hanem egész éves működésre képes. Repülős vállalkozásához promóciós célokra használt egy VW Transporter típusú kisbuszt, melyet átalakított, és olyan arculatot hozott létre, melynek középpontjában a hungarikumnak számító hűsítő ital áll. Tavaly május óta már három ilyen egység készült el, januártól pedig már franchise rendszerben lehet csatlakozni a csapathoz.

A Fröccsbuszokkal alapvetően kisebb-nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon találkozhatunk, de az egyik egység például fix helyen üzemelt a balatonszárszói strandon. „Magyarországon hét turisztikai régiót lehet elkülöníteni. A tervek szerint minden régióra jutna egy Fröccsbusz, amely három megye területét fedné le úgy, hogy a franchise partnerek érdekei ne sérüljenek.” – mondta Vécsei Mihály.

Olyan potenciális partnerek jelentkezését várja a vállalkozás, akik rátermettek egy ilyen vendéglátó egység üzemeltetésére. Releváns szakmai tapasztalat nem feltétlenül szükséges, mivel könnyen elsajátíthatóak a buszok működtetéséhez szükséges teendők. „Ideálisan két fős személyzetre van szükség egy Fröccsbuszba, melyek ’B’ típusú jogosítvánnyal vezethetőek, de van, hogy érdemesebb szállítani őket egy hosszabb táv megtételénél. A vállalkozás beindításához nagyságrendileg kétmillió forintra van szükség.”

A nyári fesztiválidőszak elteltével sem kényszerülnek garázsba a buszok, mivel a téli hónapokban forralt borral és meleg teával vesznek részt a különböző vásárokon és rendezvényeken. Így kiküszöbölhető a szezonalitás, és egész éves működésre válnak alkalmassá a járművek.

(pcs)


Papp Csaba
újságíró

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.