"Maximálisan képviselem a KiwiSun hálózatot, mivel hiszek benne és összhangban vannak az elképzeléseim a franchise központéval.” - Rózsahegyi Beáta, a Kiwi Sun szolárium hálózat tagja.
Szerda
2012.08.08.
"Nagyon fontos, hogy az ember élvezze azt, amit csinál, és én otthon érzem magam a szalonban" - a KiwiSun szolárium-hálózat franchise átvevőjeként tevékenykedő Rózsahegyi Beátát kérdeztük tapasztalatairól.
 

A magyar alapítású KiwiSun szolárium-hálózatot 2006-ban hozták létre. A szalonokat – melyek megtalálhatóak a fővárosban és már tizenegy vidéki városban is – franchise partnerek üzemeltetik, akik közül az elsők között nyitotta meg saját egységét Rózsahegyi Beáta és üzlettársa Budapesten, a Bartók Béla úton.

- Azelőtt nem tudtam túl sokat a szoláriumokról, sőt magam is alig jártam szoliba. Krupiéként dolgoztam 12 évig, de miután megszűnt a munkahelyem, kénytelen voltam elektronikus kaszinóban állást találni, ami összehasonlíthatatlan a hagyományos, élő kaszinóval. Ekkor keresett meg a mostani üzlettársam a KiwiSun-nal kapcsolatban. – mondta el Rózsahegyi Beáta.

Elmondása szerint krupiéként sok tapasztalatot szerzett a vendégekkel való kapcsolatteremtést illetően, hiszen a nagy nyomás alatt is megfelelően kellett kommunikálni a sokszor kiborító látogatókkal. – A szalon vendégei természetesen sokkal nyugodtabbak és türelmesebbek, de a kaszinó remek kommunikációs képzés volt, hiszen itt is emberekkel dolgozom, és nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk velük, és örömmel térjenek be hozzánk.

Elsők között

A Bartók Béla úti szalon 2008 nyarán nyitott meg éppen akkor, amikor a szolgáltatói szektor megérezte a gazdasági válság nehézségeit. Azelőtt mindössze két KiwiSun szalon működött, de Rózsahegyi Beáta és társa mégis ezt választotta a szolárium franchise-ok közül. – A KiwiSun szalonok hangulata és dizájnja volt az, ami engem végül meggyőzött. Miután megvolt a megfelelő üzlethelyiség – melynek megtalálásában segített a franchise központ is – másfél hónap telt el a szalon megnyitásáig. A hálózat arculatának megfelelően kellett kialakítani a belső teret, emiatt teljes átalakításon ment keresztül a helyiség: gipszkarton falakat kellett húzni a gépek elszeparálása miatt, meghatározott színnel kellett festeni a falakat, beszerezni a bútorokat és be kellett vezetni ipari áramot a gépek működtetéséhez.

- Miután megnyitott a szalon, minden úgy történt, ahogyan azt elterveztük, minden téren kaptunk támogatást a központtól. Az első két hétben 50%-os kedvezménnyel lehetett igénybe venni a szoláriumokat (ezt az akciót a mai napig tartják az újonnan megnyíló KiwiSun egységek). Amivel talán nem számoltunk, az a környéken élő lakosság életkora, ugyanis a környező házakban nagyrészt idős emberek laknak, akik nem feltétlenül tartoznak a 'rendszeresen szoliba járók’ táborába.

Mindennapok

Rózsavölgyi Beáta nem csupán tulajdonosa a KiwiSun Bartók Béla úti egységének, hanem üzletvezetője is. Napi teendőinek nagy részét úgy tölti a szalonban, akárcsak két alkalmazottja. Beszélget az ügyfelekkel, kiszolgálja őket és igyekszik jó kapcsolatot ápolni velük. Beáta valóban jól ért az emberek nyelvén, ezt több járókelőként arra tévedt ügyfele is igazolta, akik lelkesen köszöntek neki beszélgetésünk közben. Ezek mellett természetesen az ő feladata ellenőrizni a gépeket, beszerezni a hiányzó krémeket, felszereléseket és a szokásos üzletvezetői teendőket is elvégezni. – Nagyon fontos, hogy az ember élvezze azt, amit csinál, és én otthon érzem magam a szalonban.

Talán senkinek sem meglepő, hogy a szolárium szalonok forgalmát erősen befolyásolja a szezonalitás. Ősszel és télen viszonylag stabil a forgalom, általánosan pedig a tavaszi hónapok a legerősebbek. Nyáron vannak a legkevesebben, a forgalom körülbelül 50-60 százalékosra esik vissza. – Vannak szezonális akcióink, emellett pedig havonta is mindig kitalálunk valamit. A havi akciókat érdemes a hónap elejére időzíteni a fizetések miatt. A szezonális akciókat központilag határozza meg a KiwiSun, de van lehetőségünk változtatni rajta. Ennek ellenére nem szoktunk, mivel jól kitalált promóciókról van szó, és felesleges lenne külön mozogni a hálózat többi tagjától.

Beáta elmondása szerint egy hasonló szalon megnyitása nagyságrendileg 20 millió forintos beruházást igényel, ami megközelítőleg 4-5 év alatt térül meg. A szokásos üzemeltetési költségeken felül (üzlethelyiség bérlése, rezsi, krémek beszerzése stb.) az áramfogyasztás a legjelentősebb havi költség. A gépek áramfogyasztására átlagosan 300-400 ezer forintot kell költeni, illetve 500 óránként cserélni kell a csöveket a gépekben. Mivel 6 gép üzemel a szalonban, így majdnem minden hónapra esik egy csőcsere, ami úgyszintén 400 ezer forintos költséggel jár. Beátával együtt 3 alkalmazott dolgozik az üzletben, akikkel forgásos rendszerben osztják be a munkanapokat.

„Elsősorban a vendégeknek kell megfelelnem, de ettől függetlenül maximálisan képviselem a KiwiSun hálózatot, mivel hiszek benne és összhangban vannak az elképzeléseim a franchise központéval.”

<(pcs)>
Papp Csaba
újságíró