A hálózat partnereket keres elsősorban Vas, Zala, Somogy, Nógrád, Tolna, Komárom-Esztergom, Békés és Hajdú-Bihar megyében és a fővárosban.
Szerda
2013.06.05.
A Point S autószerviz hálózat partnerei olyan beszerzési csatornákhoz is hozzáférnek, amelyekhez maszekként nem lenne lehetőségük.
 

A 40 éves múlttal rendelkező francia autószerviz hálózat 2002 óta van jelen a magyar piacon, azonban csak 2012. április óta működnek klasszikus értelemben vett franchise rendszerben. A csaknem tíz éves magyarországi tapasztalat azt kívánta meg, hogy franchise üzleti modellt alkalmazva folytassák működésüket. A Point S hálózattal 25 európai országban találkozhatunk, Magyarországon összesen 30 egység üzemel, melyek közül mindössze 4 található Budapesten. Leginkább olyan kisebb,- és nagyobb autószervizek csatlakozását várják, akikkel közösen egy független vállalkozásokból álló szövetkezetet hozhatnak létre, annak érdekében, hogy minden tag részesüljön a nagy hálózatok által biztosított beszerzési kedvezményekből és szakmai támogatásból, függetlenségüket megtartva.

„A kisebb szervizek azért csatlakoznak hozzánk, mert a csapat részeként olyan kedvezményes beszerzési feltételeket kapnak, amit maszekként nem tudnak kiharcolni, mivel a nagy beszállítók szóba sem állnak velük egy meghatározott rendelési összeg alatt. A nagyobbak pedig azért keresnek meg minket, mert részesülni szeretnének a közös marketing és közös beszerzés előnyeiből, és azt is tudják, hogy az általunk forgalmazott jól ismert márkák mellett saját gyártású termékeink is magas minőséget képviselnek” – Buthi Zoltán, a magyarországi Point S mester franchise tulajdonosa.

A csatlakozásnak inkább szakmai feltételei vannak, mintsem anyagi, hiszen jelképes díjat kell megfizetni royalty-ként. „Azt lehet mondani, hogy a havi franchise díj napi egy kávé ára, ezen felül nincsenek egyéb rendszeresen fizetendő költségek. Természetesen a kötelező arculati elemeket használnia kell az adott szerviznek, de a csatlakozással nem beszűkülnek a partnerek lehetőségei, hanem épp ellenkezőleg. Ezért keresünk olyan vállalkozó szellemű szakmabelieket, akik önállóan képesek irányítani saját Point S szervizüket, de ugyanakkor látják a hálózatban való működésből származó előnyöket.” – mondta Buthi Zoltán.


Papp Csaba
újságíró

népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.