A Subway megelőzte a McDonald’s-ot

Szombat
2011.03.26.
Legalábbis az éttermek számában. 2010 végére ugyanis 98 országban összesen 34 751 éttermével megelőzte az addigi listavezető McDonald’s-ot.
 

Persze a McDonald’s trónfosztásáról nem beszélhetünk, hiszen a gyorsétterem hálózatban egy lánc ereje nem az éttermek számában, hanem inkább az eladásokban mutatkozik meg.

Ugyanakkor nehéz is összehasonlítani a két gyorséttermet különböző menüjük, ételeik miatt, illetve az éttermek kialakításbeli különbségei miatt is (a Subway éttermek beruházási költségei kis leülő terüknek köszönhetően lényegesen alacsonyabbak).

A globális profit tekintetében a McDonald’s 24 milliárdos bevételével még mindig magasan vezet a 15 milliárd dollár bevételű Subway előtt, de a Subway-nél bizakodóak és fényes terveik vannak a jövőre nézve.

"Büszkék vagyunk, hiszen kollégáink és partnereink kemény munkájával sikerült idáig eljutnunk és a termékeink még könnyebben elérhetőek világszerte. A növekedés mögött az a gyakorlatban már kipróbált és bevált know-how áll, amit a franchise átvevőknek kínálunk. Továbbra is fejlődni akarunk és a legnagyobb gyorsétterem lánccá válni minden országban” – nyilatkozta Martin Princ a Subway közép-kelet-európai régió fejlesztéséért felelős vezetője.

Magyarországon egyébként a McDonald’s továbbra is kimagaslóan vezet és ez még egy ideig biztosan így is marad, ugyanis több mint száz éttermével magasan megelőzi a hazánkban 14 üzlettel rendelkező Subway-t.

tup


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.