Októberben ismét franchise expó Pozsonyban

A pozsonyi franchise kiállításra ellátogatók megismerkedhetnek a franchise rendszerek általános működésével, valamint különféle franchise koncepciókkal, ezáltal pedig komplett üzleti csomagot kaphatnak kézhez, vagy csak inspirálódhatnak saját vállalkozásuk elindításához.
Péntek
2018.10.05.
Második alkalommal rendezik meg a franchise márkákra és franchise-fejlesztésre koncentráló szakmai kiállítást a szlovák fővárosban.
 

Az idei „Business with franchise” névre keresztelt szlovákiai franchise kiállítás 2018. október 24-én, szerdán kerül megrendezésre az NH Bratislava GATE ONE épületében. Az idelátogatók olyan franchise átadókkal találkozhatnak, akik jövendőbeli partnereiket keresik üzletük további fejlesztéséhez a szlovák (és/vagy valamelyik szomszédos, így például a magyar) piacon.

A főszervező Szlovák Franchise Szövetség (SFA) szerint a rendezvény célja az, hogy találkozási pontot biztosítson mindazon üzletemberek számára, akik már régóta tevékenykednek a franchise piacon, valamint azok számára is, akik egyelőre csak ismerkednek az ágazattal. A látogatók nem csak a hazai, azaz szlovák franchise koncepciókkal ismerkedhetnek meg, de számos külföldi franchise lehetőségről is részletes információhoz juthatnak. A kiállításon az egyes franchise ajánlatok prezentációk formájában is meghallgathatók lesznek. 

A rendezvényen több franchise szakértő is előad majd, illetve olyan, a franchise világába csak nemrég belekóstoló üzletemberek is, akik saját tapasztalataikon keresztül szeretnének segíteni a franchise rendszerek iránt érdeklődőknek. Mindemellett a Szlovák Franchise Szövetség képviselői gondoskodni fognak arról is, hogy a potenciális franchise átvevőknek megfelelő tájékoztatást adjanak az adott üzleti lehetőségről, illetve arról, hogy a kiválasztott koncepció biztosan megfelelő-e a számukra.

Előzetes regisztráció után a kiállításra való belépés ingyenes. A rendezvény fő támogatói a Cseh Franchise Szövetség, a Szlovák Business Agency, valamint a franchise tanácsadó PROFIT system csoport, mely többek között a szlovák Franchising.sk, a cseh Franchising.cz és a magyar Franchising.hu franchise portálokat is üzemelteti.


Személyesen, szakértőktől / A franchise kiállítás egyik nagy előnye a kapcsolatépítés lehetősége. A rendezvény platformot, helyszínt biztosít üzleti találkozókhoz, valamint személyes konzultációkhoz franchise szakértőkkel és a hálózatok vezető képviselőivel.
Kovács Márton
journalist

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.