„Büszkék vagyunk, hogy hamarosan 10 országban is jelen leszünk”

Klein Péter, ügyvezető /Eddig is fő célunk volt a magyarországi terjeszkedés, de szeretnénk, ha Európa összes országában ott lennénk egészségtudatos szolárium szolgáltatásunkkal."
Hétfő
2018.10.08.
Jelenleg 18 új KiwiSun bioszolárium épül, és ezentúl már akár ötmillió forint befektetéssel csatlakozhatnak a hálózathoz befektetők, résztulajdonosok is.
 

A KiwiSun bioszoláriumrendszer az első olyan szolárium franchise, amelynek megalkuvás nélkül minden gépe megfelel az EU konform szabványnak, sőt ezen felül a Sugárbiológiai Intézet tanúsítványát is megkapta. A KiwiSun zöld bioszolárium speciális zöld fényének köszönhetően, kíméletes hatásmechanizmussal ragyogó, karibi barna bőrszínt, D-vitamin termelést és kirobbanó közérzetet eredményez. Nem véletlen, hogy annyian kedvelik szolgáltatásaikat, mely abból is leszűrhető, hogy üzlethálózatuk folyamatosan bővül. Jelenleg 18 új szalon épül és továbbra is keresik leendő partnereiket Magyarországon és Európa egyéb országaiban egyaránt. Klein Péter ügyvezetővel beszélgettünk a KiwiSun jövőbeli terveiről.

Milyen szezonalitás jellemző a szoláriumokra, illetve milyen főbb trendek vannak hatással a KiwiSun egységek forgalmára?
Azt mondhatjuk, hogy egész évben kiegyensúlyozott a szoláriumok használata, ugyanakkor kiemelkedő szakasznak mondható a tavasz és a nyár eleje. Ez annak köszönhető, hogy a jó idő beálltával előkerülnek a rövid ruhák, melyekből több bőrfelület látszódik ki, ezért mindenki szeretne szép barna lenni. Nyáron is sokan szoliznak, ami annak tudható be, hogy a napon nem tudjuk kellően kontrollálni az UV sugárzást, valamint sokan nem szeretik, ha a fürdőruha fehér felületeket hagy a bőrükön.
Gyengébb időszaknak maximum az augusztus mondható, de ez is csak azért, mert fizikailag kevesen vannak a városban, hiszen a legtöbben augusztusban mennek szabadságra. Akik rendszeresen járnak szoláriumba, azok életforma szerűen végzik ezt a tevékenységet, hetente kétszer eljárnak annak érdekében, hogy fenntartsák D-vitamin és a kívánt barnasági szintjüket, erősítsék immunrendszerüket. Sok idős korú vendégünk is van, hiszen a szoláriumozás az ízületekre is jótékony hatással van, nem beszélve arról, hogy a tevékenység fokozza a boldogsághormon termelését is.

Hogyan változott a franchise üzletek, illetve a hálózat egészének forgalma a közelmúltban?
70 franchise tagunk van, mely 70 különböző céget jelent, így ezen cégek forgalmát összevonni nehéz feladat lenne. De azt hiszem az mindenképpen elárul valamit, hogy jelenleg is 18 új egység épül, ebből egy Franciaországban, egy pedig Máltán. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a franciaországi, valamint a máltai leendő üzletekkel már 10 országban lesz elérhető szolárium szolgáltatásunk.

Mik a hálózatfejlesztés főbb célkitűzései? Jelenleg a külföldi vagy a hazai terjeszkedésen van a hangsúly?
Eddig is fő célunk volt a magyarországi terjeszkedés, de szeretnénk, ha Európa közel összes országában ott lennénk egészségtudatos szolárium szolgáltatásunkkal. Magyarországon számos városban van még lehetőség KiwiSun üzletet nyitni, ezáltal csatlakozni hálózatunkhoz, így például Budapesten, Kaposváron, Pápán, Szolnokon, Nagykanizsán, Hatvanban, Zalaegerszegen, Szekszárdon, Vácon is – honlapunkon minden információ megtalálható.

Kiből válhat sikeres franchise partner?
Olyan konzervatív szemléletű befektetőknek ajánlanám a franchise partnerré válást, akik hisznek abban, hogyha már 70 üzlet jól és sikeresen működik, akkor a 71., 75. és 80. is sikeresen fog. Partnereink kész koncepciót kapnak, mely koncepció számtalan alkalommal bizonyította sikerességét, így egy ilyen vállalkozás kevésbé rejt magában kockázatot összehasonlítva ezt egy hagyományos vállalkozással. Olyanoknak is ajánlanám, akiknek a családtagjai szívesen vezetnék az üzletet. Aki viszont nem szeretne szalont vezetni, hanem csak csendestársként kívánna részt venni az üzletben, azaz befektetőként szeretne beszállni a KiwiSun csapatába, már 5 millió forint befektetéstől tudunk partnereket találni számára. Ez a koncepció újnak számít nálunk, így tehát már meglévő szalonba is be lehet társulni.

A franchise és hálózatfejlesztés mellett várható a közeljövőben valamilyen KiwiSun újítás?
Azt fontosnak tartom elmondani, hogy folyamatosan szélesítjük a KiwiSun termékpalettánkat is. A KiwiSun márka ismert márkanév lett az elmúlt években, legkelendőbb termékeinknek a különböző kozmetikai cikkeink számítanak, így a barnulást elősegítő krémek, szoláriumozás utáni testápolók, tusfürdők, arckrémek, kézkrémek, stb. Ugyanakkor nem olyan régen előrukkoltunk egy új termékcsaláddal is, mely a szoláriumi termékeken túlmutat, és az úgynevezett lakáskultúra kategóriába tartozik. Ilyen például a KiwiSunos lakásillatosító. Örömmel tapasztaljuk, hogy újításainkra jól reagálnak vendégeink, és előszeretettel választják saját márkás termékeinket.


KiwiSun bioszolárium / A KiwiSun rugalmas franchise ajánlatokkal rendelkezik, három üzletmodellből válaszhatnak a leendő partnerek. Nagy előny a hálózathoz való csatlakozáskor, hogy nincs belépési díj, illetve a franchise központ ingyenesen biztosítja a központi marketinget, dolgozói képzéseket és az üzlettervezést is.
Kovács Márton
journalist