Hálózatbővítés és frissített éttermi koncepció

Magyarországon 2007-ben jelent meg a Vapiano, azóta összesen 5 étterem várja a vendégeket: 4 a fővárosban, 1 pedig Győrben. Az öt étterem közül négyben elérhetőek az előrendelés, éttermi átvétel és házhozszállítás szolgáltatások.
Csütörtök
15.02.2018
2018-ban 38 új étteremnyitást tervez a Vapiano. A teszteredmények alapján ígéretesnek tűnő Mini-Vapiano rendszer is bevezetésre kerül.
 

A Vapiano márkát 2002-ben alapította három német üzletember, első éttermük Hamburgban nyitotta meg kapuit. 2004-ben a vállalat Európa más országai felé is terjeszkedni kezdett, majd két évvel később, az anyakontinenst elhagyva, a világ meghódítását tűzték ki célul. Az étteremlánc mára már 5 kontinens 33 országában rendelkezik összesen 205 étteremmel, s még közel sincs vége a térdhódításnak. A tervek szerint, a tavalyi 27 új étterem után, 2018-ban további 38 üzlettel bővülhet a hálózat, az idei első étteremnyitások Berlinben, Londonban, Miamiban és Dohaban várhatóak.

Az új boltnyitások mellett számos célkitűzéssel és ötlettel tekint a jövőbe a Vapiano. Az egyik, hogy a már meglévő ételek mellett további, könnyen elkészíthető, ’snack’ jellegű ételeket vonjanak be éttermeik kínálatába. A másik nagyobb szabású elképzelés egy teljesen új koncepció, üzletformátum bevezetése, amely a Mini-Vapiano elnevezésre hallgat. A koncepciót már tesztelik a bajorországi Ingolstadt-ban és Bécsben is. Az új rendszer lényege, hogy bár az ételek továbbra is a látványkonyhában készülnek, a rendelés és fizetés azonban egyszerre történik egy, a bejáratnál található digitális panel segítségével vagy a pénztárnál. Rendeléskor a vásárló kap egy csipogót (melynek helyzetéről értesítést kap a személyzet), s az étel elkészültével felszolgálják azt a vendég asztalánál.

Az új rendszernek hála a vendégeknek nem kell külön-külön sorban állniuk ételeikért (hiszen gyakran előfordul, hogy míg a pizza például már elkészült, addig a tésztára várni kell, és így a társaság kettészakad), hanem nyugodtan, helyet foglalva beszélgethetnek. Mindkét étterem várakozásainkon felül teljesít, és nagyon ígéretesnek tűnik – nyilatkozta Jochen Halfmann ügyvezető igazgató. A koncepció neve is utal rá, hogy egy ilyen étterem nyitásához sokkal kisebb alapterületre van szükség, ezáltal könnyebb helyszínt találni, kisebb a tőkeberuházási igénye, gyorsabb bevezetés lehetséges és vonzó megtérülési potenciállal rendelkezik. Márciusban a hálózat egy újabb Mini-Vapiano megnyitását tervezi, de ezúttal az amerikai piacot tesztelik majd, ugyanis az új étterem Chicago városában várja majd vendégeit.

Végül, de nem utolsó sorban a házhozszállítást nevezte meg az étteremlánc a harmadik fő fejlesztési területként. Az elvitelre is kérhető ételek, illetve a házhozszállítás szolgáltatás ugyanis akkora sikernek örvendenek, hogy jelenleg világszerte az éttermek 35 százalékában már elérhetőek, azonban a vezetőség 2018-ban az összes üzlet 75 százalékát szeretné bevonni. Digitális szolgáltatásaink kibővítésével vendégeink bármikor és bárhol élvezhetik a Vapiano ételeket. Ezzel a tevékenységgel új vevőket érhetünk el, ezáltal erősítve tovább márkánkat – fogalmazott Halfmann.

A Vapiano éttermek egy része franchise rendszerben működik, a többi pedig a német anyacég által saját hatáskörben működtetett formában üzemel. A Vapiano gyorsan elkészíthető mediterrán ételeket kínál nyugodt, elegáns környezetben. Az ételek frissen készülnek a vendégek előtt, akik adott esetben maguk is alakíthatnak a recepteken az ételekhez való plusz hozzávalók igénylésével. A rendelés közvetlenül a szakácsoknál történik, így nincs szükség pincérekre.


népszerű a fórumban

Új dizájn, új üzlet

Ideje felfedezni a Subway® franchise hálózatában rejlő üzleti lehetőséget! Konferenciát szervez a Subway Budapesten, hogy megosszák tapasztalataikat mindazokkal,...

1 hozzászólás
utolsó 06.03.2018
Az étteremlánc, amely még Barack Obamát is rajongói közt tudhatja

Azoknak, akik érdekeltek a Five Guys által kínált franchise lehetőségekben, érdemes ellátogatniuk a hálózat honlapjára: www.fiveguys.com/franchising.

1 hozzászólás
utolsó 04.10.2016
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 22.08.2016
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 02.08.2014
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 07.11.2013
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 24.10.2013
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 15.07.2013
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 15.07.2013